Körforgás - Tengelic az év madara 2017

  • 2017.10.02.
  • 3

Múlt ősszel Csemete és én szorgosan töltögettük a madáretetőket, hogy a kis tollas vendégeknek legyen miből eszegetni. :) Voltak, akik szépen csipegettek, s voltak, akik olyan elánnal törték a napraforgómagot és sertepertéltek az etetőben, hogy az élelemből jutott bőven a fű közé is. :D Tavasszal aztán egyszer csak elkezdtek kibújni a kis "palánták". Volt ott köles, búza és napraforgó is szép számmal. Cseperedtek, cseperedtek és egyszer csak virágba borultak. :) Úgy örültem neki, mert nagyon szeretem a napraforgót. A méhek szorgalmasan döngicséltek, röpködtek virágról virágra. Később aztán nyár végével a napraforgók szépen elhullajtották szirmaikat, a kis "tányérok" tele voltak magokkal, így aztán nem bántottam őket; reménykedtem benne, hátha néhány kismadár rájuk talál és majd jókat csemegézik. Így is lett. :) Legnagyobb meglepetésemre egy egész "tengeliccsalád" szokott ide. Reggelente és esténként hangos volt a csiviteléstől az egész kert. Figyeltem, ahogy a szülők etetik és tanítják a fiókákat. Később a fiatalok már egyedül is idemerészkedtek. Az ablakból lestük őket Csemetével, és meg is beszéltük, hogy idén ősszel is töltögetjük majd az etetőket, hátha jövőre is lesz napraforgó. ♥A tengelicről bővebben itt olvashattok. :)

Címkék

Ősz Kert Nyár Madarak