Vörösbegy - Erithacus rubecula

  • 2017.02.06.
  • 8

Az első látogatás. :)
Felfedezte a "régi" etetőt is. :)Mióta kikerültek a kertbe az új etetők, még nagyobb izgalommal figyeljük, hogy látogatják-e őket a madarak. :) Minden bizonnyal sokkal sűrűbben, mint ahogy azt észrevennénk, mert rendre kikopik a dió. Mi pedig szorgosan törögetjük és töltjük az etetőket. Persze azért egyszer-egyszer sikerül épp jókor, jó helyen lenni és megfigyelhetjük a kis látogatókat. :) Megmondom őszintén, azt hittem, hogy a leggyakoribb vendégek a cinkék lesznek, de nem így lett. :D Az első kis csemegéző egy vörösbegy volt. Aki azóta is rendszeresen visszatér és hol egyik, hol másik etetőből csipegeti a diót. Ezelőtt még sosem láttam vörösbegyet és igencsak megörültem neki, hogy egyre gyakoribb vendég a kertben. :) Gyanítom, hogy valahol itt lakhat a környéken, mert nálunk még ahhoz kicsik a fák, hogy kényelmesen el lehessen rejtőzni, vagy be lehessen kuckózni éjszakára. Névnapomra Öcsitől madáretetőt kaptam. :D Úgy megörültem neki, mert ez egy olyan igazi madáretető. :D Fel is szereltem hátra a kertbe a gömbkőrisre, aztán árgus szemekkel figyeltem -már amikor arra jártam-, hogy észreveszik-e a madarak. Nem kellett hozzá sok idő, felfedezték. :) A cinkék és a vörösbegy is. Igaz, ezekről a látogatásokról még nincs bizonyíték, de majd idővel talán sikerül "elcsípni" őket. :)...és a kis kócost is... :D Barátkozás a szép új etetővel. :) A szép új etető. :) ♥

Címkék

Kert Tél Madarak