Ajvárban párolt csirke bulgurral

  • 2013.09.12.
  • 1

Életemben eddig csak néhányszor volt szerencsém ajvárt kóstolni. Mint utóbb kiderült, ez igen nagy "hiba". :) Párom nemrégiben Szlovéniában töltött néhány napot barátokkal és mi mást is hozhatott volna ajándékba, mint jó fajta házi sajtokat és egy nagy üveg ajvárt. Igen, tudom, hogy itthon is lehet kapni, de az teljesen más. Nagyon örültem neki és rögtön elkezdtem morfondírozni, hogy milyen ételhez tudnám használni. Először pizzatésztára került -paradicsomszósz helyett- némi hagymával, kolbásszal és persze az ajándék házi sajttal. Azután pedig ez a csirkés étel készült. :)

Hozzávalók 2 személyre:A csirkéhez: 2 egész csirkecomb5-6 ek. ajvár1 ek. sima lisztkevés vízsóbors3 ek. olívaolajA bulgurhoz:1 dl bulgur2 dl víz1 kis fej vöröshagymasóbors2 ek. olívaolajkis csokor petrezselyemA bulgurral kezdünk, mert annak picit több idő kell. A hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk. Egy lábasban felhevítjük az olívaolajat, rátesszük a hagymát, majd arany színűre pirítjuk. Rátesszük a bulgurt, sózzuk, borsozzuk, jól átforgatjuk, majd felengedjük vízzel és közepes lángon elkezdjük puhára párolni. Nagyjából 15-20 perc alatt kész.Míg a bulgur párolódik, hozzálátunk a csirkéhez. A combokat megtisztítjuk, hideg vízben átmossuk, leszárítjuk, majd ketté vágjuk. A csont mellett kissé bevágjuk, hogy jól át tudjon párolódni és jobban átvegye az ízeket, majd sózzuk, borsozzuk.Egy mélyebb serpenyőben -aminek fedele is van- felforrósítjuk az olívaolajat, rátesszük a combokat és néhány pillanat alatt körbepirítjuk őket.Hozzáadjuk az ajvárt, a combokat jól átforgatjuk, felöntjük pici vízzel, majd lefedve puhára pároljuk.Ha a hús is megpuhult, az ajváros szaftot megszórjuk liszttel, elkeverjük, picit pirítjuk, majd felengedjük egy kevés vízzel és csomómentesre keverjük. Egyet forralunk rajta, átforgatjuk a húsokat és kész is. :)Tálaláskor a bulgurt megszórjuk frissen vágott petrezselyemmel.