Mi az a deep dish pizza?

  • 2018.05.24.
  • 7



Először is: felejts el (majdnem) mindent, amit eddig az igazi olasz pizzáról tanultál.
Vékony, kenyérszerű tészta, visszafogott mennyiségű feltét, alul szósz, rajta ez-az, majd sajt… Na, ez a deep dish-nél máshogy van.
Pedig a gyökerek itt is olaszok, de maga az ötlet már Chicagóból származik.
Volt egy bizonyos Ike Sewell nevű olasz úriember, akinek a nagymamája minden vasárnap pizzapitét sütött unokájának. Sewell még a XX. század elején változtatta állandó lakhelyét Chicagóra, és hamar kitalálta, hogy az addig méltánytalanul a harapnivaló kategóriába sorolt pizzát ideje lenne a teljesértékű étkezések közé emelni, így megalkotta a deep dish pizzát és 1943-ban megnyitotta első pizzériáját, amit Pizzeria Uno névre keresztelt. A pizzának gyorsan híre ment a szelek városában, így hamar franchise lett az Uno-ból, majd a ‘70-es évektől egyre több deep dish pizzéria nyitott meg – alapítóik persze először egytől-egyig az Uno-ban voltak szakácsok sokszor évtizedeken keresztül.

Na, de milyen is ez a pizza?
A deep dish pizza egyik legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy legalább 5 centi magas, akárcsak egy pite – a tésztája ennek ellenére vékony és könnyű. A vastagságát annak a magas peremű acél serpenyőnek (innen a ‘deep dish’ elnevezés) köszönheti, melyben a pizzát sütik: ennek a falára kanyarítják fel a tésztát és ebbe pakolják, mint egy tálba jó gazdagon a feltéteket. Emiatt persze igencsak emberes adagokat kapunk, egy 26 cm-es pizza nagyjából két kilót nyom, amiből fél kiló csak a sajt! Emberes, de nem egy emberes, 3-4-en simán jóllaknak belőle. A 18 centiset nevezik egyszemélyesnek, nos, szerintem ez is jóllakat két embert simán, nekem a fele bőven elég volt. A 35 centi átmérőjű, 3 és fél kilós pizzával meg egy nagyobb társaság is ellesz…
Itt a feltétek fordított sorrendben vannak, alul az orbitális mennyiségű sajt, erre jön a hús, majd a zöldségek, végül beborítják az egészet a paradicsomszósszal.
A vastagsága miatt ezt tovább, kb. 25 percig sütik.

És hol ehetsz ilyet?
Magyarországon elsőként a most megnyitó I55 American Bar és Restaurantban, Budapesten a Bajcsy és az Alkotmány utca sarkánál. A hely hatalmas, 220 fő elfér, éppen azon tanakodtunk – de nem jutott eszünkbe – hogy mi is lehetett ott korábban az étterem helyén. A deep dish pizzán kívük lesz itt még barbeque, jambalaya, burgerek, nachos, mindenféle amerikai cucc. Szerintem igazi nagy zabálásáok (jó értelemben) helyszíne lesz ez az étterem!
I55 American Bar & Restaurant
1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 70.


Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről!

Címkék

Pizza Étterem