Tegyünk rendet a köretek között! – bulgur, kuszkusz, köles

  • 2018.02.10.
  • 0



Ha 20 évvel ezelőtt a hús mellé való köretekről volt szó, akkor kb. két dolgot tudtunk említeni, krumpli és rizs (sőt: rizsa! :D). Most, ha véginézünk a boltok polcain, sok egyéb dolgot is találhatunk: kuszkusz, bulgur, köles… Ezek nem újhullámos dolgok, nagyon is hagyományosak, de valamiért kiszorultak egy időre az étrendekből és így az üzletekből is. De melyik miből van? Mire használjuk? Hogyan készítsük el? Erről fogok most rizsázni… ööö mesélni.

Bulgur

A bulgur tulajdonképpen tört búza, „török rizsnek” is nevezik. A még éretlen vagy a meghántolt érett búzaszemeket párolják, kiszárítják, majd durvára összetörik.
Az előzetesen párolás miatt alig kell főzni, akár elég csak vízzel leforrázni. Egy pohár bulgurt öntsünk le 2 pohár forró vízzel, fedjük le 20 percre, majd sózzuk.
Többféle méretben kapható: van nagyobb, rizsszem nagyságú fél-egész búzaszemekből álló, és egészen apróra tört, a búzadarához hasonlító. Előbbit köretként fogyasztják, utóbbi saláták, főtt ételek alapanyaga és fasírtot is készítenek vele, belőle.
A bulgur gazdag rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Glikémiás indexe 46, míg a sima rizsé 70-90 körül van. B-vitamin és vas is van benne jócskán, ezért nagyon sok dietetikus javasolja a fogyasztását.

Kuszkusz

A kuszkusz hántolt őröletlen, vagy durvára őrölt durumbúzából készült, berber eredetű étel.
Durumbúza-darából készül, eredetileg kézzel állították elő, a meggőzölt darát kézzel sodorgatták aprócska gombócokká, aztán meghempergették lisztben és szétterítve szárították meg, hogy pergős maradjon. Nálunk leginkább előgőzölt változata kapható, ez sokkal gyorsabban elkészül, mint az “eredeti”. Nagy előnye, hogy minden másnál gyorsabban megvan, tuti megoldás arra az esetre, ha tíz perc alatt kell valami köret – akár egyszerre nagyon sok.
1 pohár kuszkuszhoz adjunk kb. másfél pohár forró vizet, fedjük le és 10 perc múlva kész.
Egészségünk szempontjából a durumbúzának van jelentősége, hiszen ennek kémiai szerkezete a benne található szénhidrátok lassabb felszívódását eredményezi, így a kuszkusz alkalmazható a kiegyensúlyozott, a testsúlycsökkentő és akár a cukorbeteg étrendben is.

Köles

A köles egy nagyra növő fűféle.
Rengeteg pozitív hatása van: könnyen emészthető, magas rosttartalma megtisztítja a beleket a salaktól. Erős lúgosító hatású, alacsony kalóríatartalma ellenére gyorsan eltelít, így fogyókúrázóknak is megfelelő köretféleség. Szabályozza a vércukor- és koleszterinszintet, az egyik leggazdagabb magnéziumforrás, de tartalmaz foszfort, mangánt és vasat is, B-vitaminban gazdag. Rendszeres fogyasztása szemmel láthatóan megszépíti, rugalmassá teszi a bőrt, erősíti a hajat és a körmöket. Olyan esszenciális aminosavat tartalmaz, amely növeli a szerotonin-szintet, vagyis benne van egy jó adag boldogsághormon is.  Gazdag fehérjeforrás, így a vegetáriánusoknak is ideális táplálék. Cukorbetegeknek és inzulinrezisztenseknek azonban nem ajánlott, mivel glikémiás indexe magas.
Nem tartalmaz glutént, így gluténérzékenyek is fogyaszthatják.
Háromszoros mennyiségű vízzel 15-20 percig főzzük.

A bejegyzést a Bijó Webáruház támogatta. A cikkben szereplő termékeket, a bulgurt, kuszkuszt és kölest megrendelheted a linkekre kattintva.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről!

Címkék

Köret