Kéken világító csirkehúst vásárolt egy ikrényi férfi

  • 2018.01.05.
  • 8




Vásárolt egy adag csirkemellet egy ikrényi férfi, melynek egy részét megsütötte, a másik részét viszont kintfelejtette éjszakára a konyhapulton. Hajnalban furcsa, kékes fény derengett a helyiségből, először azt hitte, égve hagyta a gázt, majd meglepődve látta, hogy a hús világít.
A Kisalföld szerkesztősége járt utána, hogy mi lehetett ennek az oka.
Először a győri Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karát keresték meg, ott laborvizsgálat nélkül nem akartak találgatni.
A Nébih budapesti központjában találkoztak már ilyen jelenséggel, két lehetséges magyarázatot adtak rá.
Az egyik szerint egy baktériumfajjal (Pseudomonas) szennyeződhetett a hús. Ez a baktérium sötétben fluoreszkáló pigmenteket termel.
A másik szerint foszforvegyületek okozhatják a fényjelenséget, melyek a gyors csontnövekedés folytán épülnek a csontokba. Ez nem általános, így például a takarmányozás során is bekerülhetett az állat szervezetébe.
A Nébih azt hangsúlyozta, hogy ha a vásárlóban bármely ok miatt undort kelt az élelmiszer vagy visszatetszőnek találja azt, akkor ne fogyasszon belőle.
Mondjuk valószínűleg egy kéken foszforeszkáló csirkét figyelmeztetés nélkül sem akart volna elfogyasztani…  


Fotók: Kisalföld/Bertleff A.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről!

Címkék

Érdekes