Bio, natúr, öko, mentes, kézműves, házi " mi a jó nekünk?

  • 2017.10.13.
  • 2



A kisebb üzletek mellett az élelmiszerboltok polcait is egyre nagyobb számban hódítják meg az egészséges(nek tűnő) élelmiszerek. Bio, natúr, öko, mentes, reform, kézműves, házi… – mutatják a feliratok. De mi mit jelent? Ezek feltétlenül jók számunkra?

Mitől lesz valami bio?
Bioterméknek csak az a késztermék minősíthető, amelyik vegyszermentesen előállított alapanyagok felhasználásával készül, illetve a termesztés során csak biológiailag lebomló, vagy természetes szereket használtak fel hozzá. Tilos az előállításuk során génmanipulált szervezeteket (vetőmag, egyéb szaporítóanyag stb.) és azok származékait felhasználni.
További követelmény a “bio” minősítéshez, hogy a termőföldet, amelyben az alapanyagokat termesztették, legalább három éve nem kezelték vegyszerrel.
A késztermék nem tartalmazhat semmilyen hozzáadott mesterséges anyagot. A késztermékekben az ökológiai összetevők aránya 95-100% és a maradék 5% is csak egy adalékanyag-listában szereplő, bioval nem helyettesíthető alkotó lehet.
A bio minősítéséhez végigkövethetőnek és ellenőrizhetőnek kell lenni termék teljes előállításának a termőföldtől a boltok polcaiig. Magyarországon erre két akkreditált szervezet van.

Mire figyeljünk a bioélelmiszerek vásárlásánál?
A csomagoláson szerepelnie kell:
az “öko” vagy “bio” szónak a termék megnevezése előtt – a reform, natúr, házi stb. szavak nem jelentenek garanciát semmire
az “Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó” kitételnek
az alkotórészeknek, itt a nem száz százszázalékos bio termékek esetében gyakran csillaggal vannak jelölve az ellenőrzött alkotórészek, és a nem bio alkotók mellett nincs csillag
az ellenőrző szervezet nevének és kódszámának, esetleg logójának (HU-ÖKO-01, HU-ÖKO-02)


Tévhitek?
– Ami kukacos, az bio.
Nem. A kukacosság „elérhető” nem megfelelő vegyszerhasználattal is, illetve a biotermék helyes kezelés mellett sem kell, hogy kukacos legyen.
– Ami bio, az egészséges.
Inkább egészségesebb. Sokféle feltételnek meg kell felelni, de bizonyos környezeti hatásokat nem lehet kiküszöbölni.
– Több a vitamin a bio élelmiszerben, mint a „normálban”.
Valószínűleg nem. De a káros anyag kevesebb.
– A házi mindig jobb.
A házi csak azt jelent(het)i, hogy valószínűleg kisebb mennyiségben, többnyire kézi munkával készült a termék, de ettől még nem bio! A „házi” szó használatára nincs szabály.
– Ami bio, az hatóságilag ellenőrzött.
Érdekes szabályozás van erre Magyarországon. Az élelmiszerek és egyes kozmetikumok esetében ez igaz. De például bárki elnevezheti a papucsát biopapucsnak, ez semmi extrát nem jelent.


A bejegyzést a Bijó Webáruház támogatta. Elérhető a www.bijobolt.hu oldalra kattintva.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről!


Címkék

Érdekes