Online bevásárlás " kell ez nekünk?

  • 2017.05.17.
  • 2





Budapesten lakom, közel a belvároshoz, jó tömegközlekedési lehetőségekkel, tehát rövid idő alatt nagyon sok minden elérhető. Boltból is kettő pár perc gyalogtávolságra van, amelyek nagyon jók a napi kisebb beszerzésekhez, de a nagybevásárlásokat nem feltétlenül itt szeretném intézni.
Kipróbáltam a Tesco házhozszállítási szolgáltatását, még az elején, amikor bevezették és azóta rendszeresen használom.

Miért tetszik?
Viszonylag közel található a lakáshoz az egyik nagy Tesco is, de mivel nincs autóm, nem tudok mindent megvenni, amit szeretném, aszerint kell szelektálnom, hogy mi az, amit egy hátizsákban haza tudok cipelni (és nem vagyok egy súlyemelőbajnok típus, tehát a vizek, üdítők, konzervek, nyáron dinnye stb. mind a boltban maradt). Itt kihozzák a megrendelt termékeket, egészen fel a 7. emeletre az ajtóm elé. A nehéz dolgokat ilyenkor beraktározom otthon.
Mivel van némi pánikbetegségem, nem a kedvencem a tömeg, a sorbanállás meg pláne, de azt hiszem, a mindenféle fóbiáktól mentes vásárlók is szívesen kihagynák ezeket a részeket, ez meg is oldódik a házhozszállítással.
Nem kell az áruházban a sorok között keresgélni egy-egy terméket, csak beírjuk a keresőbe és már ki is dobja. Ez ilyen reklámszöveg-szagú, de otthonról, kényelmesen lehet vásárolni.
Izé… Nem kell felöltözni a vásárláshoz, kimenni a hidegbe/melegbe/esőbe, pizsiben vagy macinaciban is megy
Ki lehet választani egy 2 órás intervallumot a kiszállításra, ezt alapvetően tartani szokták, de volt már pár alkalommal, hogy késtek, ilyenkor mindig felhívtak, hogy késés lesz, hozhatják-e még. Volt valamikor, hogy az esti 8 és 10 közötti idősáv helyett végül 3/4 12-kor hozták ki a cuccot, hát, akkor nem voltam túl boldog, de tényleg nem ez az általanos. Egyszer előbb hozták, akkor is telefonáltak előtte.
Időspóroló, de azért a termékek kiválogatásával el tud menni az idő itt is. Ki lehet választani az előzőleg vásárolt dolgokat a teljes készletből, így ha valaki a megszokott márkákat veszi csak akkor azért gyors lehet, de én meg akcióvadász vagyok és szeretek is új dolgokat kipróbálni, ez nyilván lassítja a folyamatot.
Az egy jó funkció, hogy bármennyiszer módosítható a rendelés a kiszállítás előtti nap 23 óráig. Sokszor csak lefoglalom előre a kívánt kiszállítási idősávot és többször visszatérek a termékek válogatásához ahogy van időm rá vagy éppen eszembe jut még valami.
A szállítási díjat én nem találom magasnak, idősávtól függően 299 és 999 Ft között van, én max 500 Ft-ért szoktam. Ha azt vesszük, hogy mennyi egy bkv jegy vagy autós útnál a benzin, simán megéri. A hétfői és keddi napok szoktak olcsóbbak lenni. Viszont akkorra már a heti akciós termékek közül vannak, amik elfogynak.
A különböző típusú termékek külön zacskóban érkeznek (pl tejtermék, szárazáru), a fagyasztottak más színűben, így rögtön tudod, hogy annak mennie kell a fagyasztóba. Ez vásárlásonként 8-10 zacskót jelent nálam, a környezetvédők a hajukat tépnék… Én újrahasznosítom őket.
Én “tapogatós vásárló” vagyok, szeretem kézbe venni a termékeket a választáshoz, látni őket teljes valójukban, különösen igaz ez a nem előrecsomagolt dolgoknál, pl. gyümölcs, hús, sajt, de eddig teljesen elégedett voltam a kapott áruk minőségével.
Nem kaptam olyan terméket, ami mindjárt lejárna.
A szállítók eddig egytől egyik udvariasak és készségesek voltak. Az is meglepő volt, hogy egyikőjükkel próbáltam jófej-együttérző lenni, hogy biztos milyen sok a munkájuk, nincs pihenés stb, de erre azt válaszolta, hogy teljesen elégedett a munkaadójával, annyi a munka, hogy meg tudják csinálni. Hát, ilyet is ritkán hallani, bár lehet, hogy azt hitte a dolgozó, hogy rejtett kamera van valahol felszerelve? Viszont ha tényleg így van, az egy plusz jó pont a Tesconak.





Mi az, ami nem tetszik?
Nem az áruház teljes kínálata van fent az oldalon. Pl akartam volna virágföldet venni, hogy azt se kelljen cipelnem, de ilyesmi nincs az oldalon. Remélem, folyamatosan bővítik majd a kínálatot, akár az F&F-es ruhákkal is.
Csak bankkártyával lehet fizetni.
A rendelést igyekeznek mindenképpen teljesíteni, ami tök jó, a hiányzó dolgok helyett helyettesítő termékeket adnak. Ezt külön jelölik a számlán, a futár is felsorolja őket, és simán vissza is lehet adni, ha azokat nem kéred, ez még mindig tök jó. Viszont nálam ezek a helyettesítő termékek árban jóval magasabbak szoktak lenni, mint a rendeltek. Végülis probléma nélkül visszaadhatóak, de ha engem is megkérdeznének kiszállítás előtt, hogy mit kérek helyette, akkor én általában másokat választanék.
Pont vidéken lenne ennek a szolgáltatásnak nagy keletje, ahol nem érhető el a faluban, városban Tesco vagy más olcsóbb, nagyon választékot kínáló bolt, de talán csak egy-két van ilyen Pesten kívül.

Összességében nagyon jó szolgáltatásnak találom, engem teljes mértékben meggyőztek, ajánlom is mindenkinek. Szerintem, ha beindítanák a vidéki kiszállítást is, akár magasabb díjért, rengeteg új ügyfelük lenne, hiszen autó nélkül ott még nehezebb megoldani a nagybevásárlást.



Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről!









Címkék

Érdekes