Élet és étel Azerbajdzsánban " interjú

  • 2016.06.21.
  • 1

Hol élsz és mióta?Azerbajdzsánban élek, Sumqayit nevű városban, Bakutól 30 km-re északra. 2013 augusztusában költöztem.Hogy kerültél Azerbajzsánba?Történetem megközelíti a mesébe illő valóságot, kivéve az internetet. 2011 nyarán kezdtem udvarolni egy azerbajdzsáni lánynak, Aykának a Facebook-on keresztül, így kerültem ki. 2012-ben meglátogatott egy konferenciára való utazása alkalmával Magyarországon. Az első találkoztásunkra így került sor. Sokan mondogatták, hogy milyen romantikus a kapcsolatunk… Igaz, de sajnos hónapokig és évekig távol egymástól, nem volt könnyű, de meghozta a gyümölcsét… Ma már boldog házasok vagyunk, és 2 lányunk van: Nafise és Leyla. 2012 decemberében az itteni kultúrális szokásoknak megfelelően meglátogattam a kedvesem családját, és elkértem az apától a lánya kezét, aki rögtön beleegyezett. Ezután hazarepültem, majd 2013 augusztusában tértem vissza, és 2014 március 1-én örökre egybekötöttük az életünket.Mivel foglalkozol?Angoltanár vagyok és angolt tanítok a fővárosban, “British School in Baku” -ban, továbbá egy nyelviskolának dolgozok Sumqayitban (Bakutól 30 km-re fekvő városban), valamint csoportos és magánórákat adok a lakásomon, és szabadidőmben azerbajdzsáni online-vízumügyintézéssel foglalkozok, és két helyi turisztikával kapcsolatos Facebook oldal szerkesztője vagyok: 1.”Azerbajdzsán – tippek, naprakész információk utazóknak”, 2. “Visit My Azerbaijan”. Lévén, hogy az ország szigorú a bevándorlással kapcsolatos jogszabályaikkal kapcsolatban, ezzel ellentmondásos módon viszont Európa felé nyitó politikájáról hires a miniszterelnök, meglehetősen nehéz itt külföldieknek letelepedni. A munkáltató cégek a fizetés mértékét az alkalmazottak angol tudásának szintjéhez kötik, így nagy kereslet van az európai, illetőleg anyanyelvi szinten beszélő angoltanárokra, emiatt 2015-2016 évi 50% infláció előtt a hivatásom egy aranybánya volt, mára már csak megélek belőle.Mennyire volt nehéz új életet kezdeni?Az életemből 26 évet Magyarországon, 1 évet Szlovákiában, azaz európai kultúrában töltöttem. Az azerbajdzsáni kultúra merőben eltér a mi megszokott világunktól. Az azerbajdzsáni társadalom egy nagyon érdekes trio ötvözetét képezi: a török kinézetű emberek, szocialista propagandával átitatott gondolkodásmóddal, muzulmán vallással és kultúrával. Az első 2-3 év nagyon nehéz volt, most már hozzászoktam. A legnehezebb talán az volt, hogy annyira egyedül és elszigetelten éreztem magam, lévén hogy nem tudtam a nyelvüket, se azeriül, se oroszul, így a Magyarországon megszokott “népszerűségből” peremvidékre kerültem, amely mély magányra ítélt. Zavart, hogy nem foglalkoztak vele, hogy nem értem, miről beszélnek. Az új szokásokhoz, ételekhez, viselkedésmintákhoz, valamint öltözködési íratlan szabályzathoz való igazodás mindig viszketett nekem, de nem adtam be a derekam. Ma már ugyanúgy élem az életem, ahogy valaha Magyarországon, … tudni kell, hogy az azeri népség nagyon barátságos, kedves és vendégszerető… bárkivel bármikor szóba lehet állni, ha tudod a nyelvüket, ezért könnyen szóba állok velük… Van mit tőlük tanulnunk, azt hiszem…Könnyen beilleszkedtél?Akárki akármit mond, szerintem mindenki megszenvedi a beilleszkedéssel kapcsolatos kálváriát, akárhol is legyen. Köszönhetően az azeri új családom tárt karokkal és nyitott szívvel való fogadásának, rengeteg segitséget és szeretetet kaptam tőlük… Az életem legfontosabb része az Istenben való hit, keresztény vagyok. Óriási erőt és támogatást jelent a napi szellemi táplálkozás, Biblia olvasás, tanulmányozás valamint a Teremtővel való kapcsolatom, és úgy hiszem ennek hiányában ma nem élnék ebben az országban. Többször is depressziós voltam az adaptáció során.Az időjárás eléggé ingatag, a szervezetem nagyon nehezen szokott hozzá, két évig gyenge voltam mint egy másnapos szúnyog, azt hittem beteg vagyok. Milyen furcsaságokkal találkoztál a hétköznapokban, amikre nem feltétlenül voltál felkészülve?A kérdést könnyebb lenne megválaszolni, ha igy tetted volna fel: “milyen furcsaságokkal NEM találkoztál a hétköznapokban, amikre nem feltétlenül voltál felkészülve”? A buszon az emberek lökdösődnek, ha a lábadra lépnek, nem kérnek bocsánatot, a nőket mindig leültetik, a férfiak állnak a buszon. Íratlan szabály, hogy a tömegközlekedési eszközökön mindenhol a nők ülnek, azonban a buszon a hátsó sor a férfiaké. Ott ritkán látni lányokat, asszonyokat. A buszsofőr beszélget az utasokkal, a leszállás-jelzést pedig egy előrekiabálással oldják meg, esetleg kopognak a kezükben lévő fémpénzzel. A buszok ott állnak meg, ahol leinted őket. Menet közben is fel-le szállnak. 20 qepik-be (kb 40 HUF) kerül egy út, amelyet leszálláskor a buszsofőrnek kell kifizetni és mindenki becsületesen fizet. A telefonba sokan kiabálnak, nem számít hogy az egész utazóközönség hallja.Nagyon kedves és barátságos emberek. Bármikor a legjobb barátja lehetsz egy azerinek.A taxisok kiabálnak, hangosak… ha nem vigyázol, betesznek a kocsijukba és elvisznek oda, ahova nem akarod, és annyit fizettetnek ki veled, amennyit nem akarsz Azonban ha már úton vagy vele és kiderül, hogy külföldi vagy, és megkedvelnek, akár ingyen is elvisznek. A taxiban vagy nagy beszélgetések folynak, vagy senki egy szót sem szól 1 órán keresztül sem.A nőket kötelező előreengedni ha belépsz az ajtón, de nem ez a furcsa… hanem hogy meg se köszönik…Ez elvárás, nem udvariasság.Az emberek nem járnak lehorgasztott orral-fejjel az utcán, mint Magyarországon. Simán egymás szemébe néznek hosszasan, amely akár kötekedésnek és heccelésnek számít Magyarországon. Bármikor rámosolyoghatsz akárkire és jó eséllyel visszamosolyognak. Többnyire faarccal járnak az utcán és hangosan beszélnek. Amikor idekerültem, az első nap azt hittem, hogy a családom veszekszik, pedig csak beszélgettek, ahogy szoktak. Olaszos, forró vérű népség.Minél drágább autód van, annál nagyobb társadalmi rangot mutatsz, még akkor is, ha putriban élsz.Minden a külsőségekről szól. Az emberek nagyon igényesen, a hölgyek gyönyörűen öltöznek. Az idősebbek öltönyt hordanak, a fejükön egy menő sapkával, némelyek “teszpi”-nek hívott imafüzérrel a kezükben járkálnak az utcán.A nők 35 felett nagyon elhíznak, és a nadrágot lecserélik szoknyára. A nőknek mind hosszú a haja, rövid hajút ritkán látni… szemüveget nagyon kevesen hordanak, inkább divatból.Olyan az ország, mint egy óriási kiállitás… a házak szépen felújított látszatot keltő külső dekorativ elemekkel felburkolt falak, a modern európai látszatot keltő város képét sugallják, de ha ott élsz és mozogsz mint európai, rögtön szembeötlik, hogy csak mű… A putrikat és nyomornegyedeket bedeszkázták, falszerű palánkot húznak fel eléjük, aztán szépen kicicomázzák őket, hogy eltakarják a nyomort.A lakodalmakra annyi embert hívnak meg, amennyit tudnak, abból a számításból, hogy mindenki minimum 50 AZN (9000 Ft) –tal fog hozzájárulni, amelyet egy borítékban kell beledobni az erre kihelyezett urnába. Levest nem tálalnak, de igazi svédasztalos kaják vannak, főleg kebab és hasonló nyalánkságok. Disznóhúst nem esznek és csak illegálisan lehet kapni. Az italt se kell magadnak tölteni, hanem ott a pincer, aki minden kívánságod lesi és végrehajtja.Koedukált uszodák nincsenek, vagyis jómagam még nem láttam. Van férfi

Címkék

Interjú