Marhaszív jerky

  • 2013.01.31.
  • 4

A beef jerky újabb verziója.A marhaszív talán bizarr hozzávaló, de én híve vagyok annak a filozófiának, hogy ha már egyszer egy állat levágásra kerül, akkor az ember igyekezzék minden porcikáját méltóképpen felhasználni, megtisztelvén azt a bizonyos állatot, mind életében, s méltósággal tartva, mind halálában, teljesértékűen felhasználva.Hiába, ilyen parasztetikával élek. Egyébként is egészséges, Q10, rengeteg fehérje, szinte 0 zsír, kiváló, ízes, mélybordó hús egy kis pástétomos-májas, erős háttérrel, remek egy darab. És piszok olcsó is.Szóval gondolkodtam, hogy szárított húst kellene csinálnom, mert ha rámjön a nasizhatnék, akkor bizony szénhidrátmenteset aligha találni. Meg amúgy is finom. Úgyhogy a fenti elgondolás alapján vettem egy háromkilós csodás nagy marhaszívet, amiből a háj- és ín- meg billenytű- meg egyebek kipucolása után kicsit kevesebb mint 2 kiló tiszta húsom maradt. Ebből készítettem szárított húst az
itt leírtak alapján, csupán most, mivel sok volt, pálcikákra fűztem a húst és lógatva száradt.
pácok:- 1 ek. méz- 1,5 dl szójaszósz (felesben édes és sós)- 1 tk. erőspista- 1 tk. almaecetmásik:- 2 tk frissen őrölt tarkabors- 1 ek dijoni mustár- 1,5 dl szójaszósz (sima, sós)- 2 tk fokhagymaporTominak a borsos, nekem a csípős jött be jobban, de mindenképpen, mindegyik nagyon finom lett újra. És a szív pedig különlegesen jó ízű falat, ezután gyakrabban keresem majd! Amcsik a csórók steakének is nevezik... meglátjuk, igazuk van-e! Már a strakminőséget illetően, mert csórók- azok már vagyunk így is:D