Ricottás amerikai palacsinta

  • 2014.03.22.
  • 9

Még mindig nagyon odavagyunk az édes vacsorákért, különösen a palacsintáért. Én azért imádom, mert végtelen számú variációban lehet elkészíteni, de mindenhogy isteni finom. Amit most sütöttem, simán hívhatnánk a palacsinták királynőjének.
Palacsintát már nagyon sokféleképpen csináltam: almásan, banánosan, epresen, fahéjasan, kakaósan, kókuszosan. De ricottával eddig még nem próbáltam, ami elképesztően nagy hiba volt, mint utólag rájöttem. Ugyanis hm, hogy is fogalmazzak, hogy ne dicsérjem agyon...mindegy, ez úgysem fog menni.
Szóval valami elképesztően légies, habkönnyű, szájbanolvadós tésztát eredményez, ha ricottával készítjük a palacsintát. Főleg ha ilyen krémes állagúval, amivel én dolgoztam. Ha visszagondolok rá, összefut a számban a nyál, annyira finom!

Ugyanannyira laktató, mint a hagyományos amerikai palacsinta, de ennél a végén nincs az a majd kipukkanok érzése az embernek. Eltelít, de mégsem terheli meg a gyomrot. Na, és a citromhéjjal meg a vaníliával olyan ízorgiát rendez a szánkban, hogy az csak na!
Nem is fényezem tovább, mert közben annyira megkívántam, hogy szaladnék is a konyhába megint megsütni. Kétféleképpen fogom leírni az elkészítési módját: egy ráérős verzióval, és egy lusta és türelmetlen verzióval (utóbbi az én merényletem).
Ricottás amerikai palacsinta
Hozzávalók:
- 250 g ricotta
- 150-200 g liszt
- 50 g cukor
- 2 tojás
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 tk. sütőpor
- fél deci tej
- reszelt citromhéj
- egy csipet só
Elkészítés:
Az én lusta és türelmetlen verzióm:
A ricottát elkeverjük a tojásokkal, a cukorral, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal és egy csipet sóval. Hozzáadunk egy kevés tejet, és végül simára keverjük a sütőporos liszttel. Forró serpenyőben pici olajon (de még jobb ha kerámiaserpenyővel olaj nélkül) pár perc alatt kisütjük.
Merőkanállal a serpenyő közepébe löttyintünk egy kis tésztát, majd a merőkanál aljával vagy egy evőkanállal gyors mozdulatokkal szabályos kör alakba formázzuk a tésztát. Ha elkezd felhólyagozni a tészta, vagy látjuk, hogy az alsó széle pirul, meg is fordíthatjuk. Elég, ha csak egy kis színt kapnak az oldalak.

A ráérős verzió:
A ricottát a tojássárgákkal, a cukrokkal, a citromhéjjal és a sóval keverjük el. Majd jöhet a tej és a sütőporos liszt. A tojásfehérjékből kemény habot verünk, és óvatosan a tésztához keverjük. Egy óráig pihentetjük a hűtőben, majd ugyanúgy kisütjük. (Ennél a verziónál kevesebb liszttel és picit több tejjel is dolgozhatunk.)
Én bővel tettem bele citromhéjat, imádtam benne az ízét, annyira illet a ricottás palacsintához. Tálalhatjuk gyümölcsbefőttel (én édesanyám házi őszi- és sárgabarack befőttjével díszítettem), mogyorókrémmel, csokiöntettel-tejszínhabbal, pudinggal vagy bármilyen lekvárral leöntve. Mennyei! :)
Megtaláltok a Facebookon is: Kockalány konyhája.