Grízes tészta egyszerűen

  • 2016.02.22.
  • 2

Kollégista koromban készítettem volna el, ha sikerült volna, de nem sikerült. Pedig szeretem a grízes tésztát, és a menzán is sokszor kaptunk belőle. Ebből is gondoltam,
hogy nem lehet olyan nagy vásziszdász elkészíteni. Hát tévedtem. Konkrétan a teflonos serpenyőt ki kellett dobni, mert a dara felszedte a teflont. Mondjuk, lehet, hogy a teflon sem a legjobb minőségű volt, de így jártunk. Akkor még nem tudtuk kiguglizni, hogy hogyan is kell készíteni, kútfőből ment a dolog, nem is lett belőle semmi. A tésztát azért megettük, öntöttünk rá tejfölt:)Mivel most már a zinternet a barátunk, és Maimoni is elárulja, hogyan is készül, ez a tényleg pofonegyszerű étel, nekiláttam, és győztem.
Amúgy miután elkészült a 6 személyes adag, utána derült ki, hogy a kiscsaládból egyedüliként szeretem. Hát akkor majd kapnak a kollegák.Azt meg már meg sem merem említeni, hogy miután elkészült a dara, akkor szembesültem azzal, hogy szélesmetéltből csak egy fikarcnyi van otthon, uh. spagetti került bele. MuhahahaHozzávalók:fél kiló szélesmetélt4 ek. olaj/zsír30 dkg búzadara3,5 dl vízsóa tálaláshoz lekvár és porcukorElkészítés:Az olajat vastag aljú edényben felmelegítem, beleöntöm a darát, majd folyamatos kevergetés mellett szépen aranybarnára pirítom. Ez egy hosszabb folyamat, kevergetni kell, nehogy megégjen a dara. Amikor elkészült hozzáöntöm a vizet, felforralom, elzárom és 5 percig pihenni hagyom, Közben kifőzöm a tésztát, leszűröm, és az elkészült darát hozzákeverem. Porcukorral meghintve, baracklekvárral megrakva tálalom.Én szóltam, hogy egyszerű lesz! Mit tudtunk ezen elrontani, máig sem értem.
Étvágyat!

Címkék

Ebéd Egytál