Raffaello torta

  • 2019.03.15.
  • 2

Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortához:A lapokhoz:8 tojás8 kanál cukor4 kanál liszt4 kanál kókuszlisztcsipet sóA krémhez:4 dl kókusztej3 dl cukrozott sűrített tej50 dkg mascarpone8 lap zselatin (13g)15 dkg kókuszreszelék5 dkg porcukorA díszítéshez:5 dkg kókuszreszelék12 db raffaello bonbon12 szem mandulaElkészítjük a piskótát: a tojások fehérjét kemény habbá verjük a sóval és ahogy kezd keményedni apránként hozzáadjuk a cukrot is. Belekeverjük a tojások sárgáját, majd lapáttal, óvatos mozdulatokkal a liszteket is. A kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt teszünk, beleöntjük a piskótamasszát és 180 C fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt (tűpróba) készre sütjük. Alaposan kihűtjük és óvatosan 3 lappá vágjuk. Figyelem, a tészta nagyon morzsolódik, a kevésbé sikerült piskótalapot alulra illetve középre tesszük.A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk.
Közben a mascarpone-t habosra keverjük a porcukorral, hozzákeverjük a kókusztejet, a cukrozott sűrített tejet, majd a kókuszreszeléket is. 1 dl tejet jól felforrósítunk, hozzáadjuk a kicsavart, megpuhult zselatinlapokat, alaposan elkeverjük, majd vékony sugárban a krémhez öntjük. Legalább 2 órára jól behűtjük az egészet.Az alsó tortalap köré tortakarikát pattintunk. Megtöltjük a tortalapokat a krémmel, másnap levesszük a tortakarikát
és kívülről is szépen bevonjuk a félretett 5-6 kanál krémmel. Megszórjuk a maradék kókuszreszelékkel, a raffaello bonbonokkal
és a mandulaszemekkel díszítjük.
12 szelet mennyország!