Csokoládés-málnás-vörösboros torta

  • 2017.10.30.
  • 4

Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortához:A tortalaphoz:7,5 dkg búzaliszt7.5 dkg kókuszliszt (vagy őrölt mandula)10 dkg cukor4 kanál fekete kakaópor1 cs sütőporcsipet só2 tojás2 dl joghurt1,25 dl olaj1,25 dl vörösborA krémhez:25 dkg mascarpone2 dl tejszínmálnapüré5 dkg porcukor10 g zselatin1 dl vörösborA málnapüréhez:50 dkg málna5 dkg cukorA mázhoz-locsoláshoz:2 dl vörösbor5 dkg cukor10 dkg magas kakaótartalmú csokoládéA cukrot habosra keverjük a tojásokkal, hozzáadjuk az olajat, a vörösbort és a joghurtot, majd a többi hozzávalót. Sütöpapíros kapcsos tortaformába simítjuk és 180 C fokra előmelegített sütőben 25-30 percig (tűpróba) sütjük. Rácsra borítjuk, kihűtjük és 2 lapra vágjuk.A málnát a cukorral 5 percig főzzük, majd szitán áttörjük.A krémhez a mascarponét habosra keverjük a porcukorral, beleöntjük a tejszínt és addig verjük, amíg kemény lesz.A zselatint a borba keverjük, hagyjuk 10 percet, majd kevergetve kissé felmelegítjük vigyázva, hogy ne forrjon fel. A langyos málnapüréhez öntjük, majd hagyjuk kihűlni, amikor is összekeverjük a tejszínes mascarponéhabbal.A bort felforraljuk a cukorral, hagyjuk 5-8 percet lassan forrdogálni, majd beletördeljük a csokoládét is és egyneművé keverjük. Langyosra hűtjük.Az egyik tortalapot meglocsoljuk pár kanál csokoládés borral, ráhalmozzuk a málnakrémet, majd ráborítjuk a másik lapot, amelynek a belső felét ugyancsak kissé meglocsoltuk.Végezetül ráöntjük a megmaradt boros csokoládészószt.