Medvehagymás túrófánk

  • 2013.04.27.
  • 8

Hosszú csend volt a blogon, most megtöröm :-) Otthon voltunk, egy hónapot. Persze nem tétlenkedtem ez idő alatt sem, nagymamám konyháját (meg másét is...) többször is a feje tetejére állítottam... De! 1. Megérte. 2. Rendes kisunoka voltam, úgyhogy természetesen össze is pakoltam... Arra viszont már nem volt érkezésem, hogy közzé is tegyem az alkotásaimat. Kibontakozhattam otthon, igazi, rendes konyhákban süthettem. Nagy -
vagyis normál, csak nekem nagy - méretű gáztepsikben süthettem. (Itt kint egy mini elektromos sütőm van, kb. melegszendvicsre van kitalálva, de én tortát, muffint, mindent sütök benne - csak nem egyszerű :-D)A receptek tehát sorakoznak, én pedig igyekszem erős lelkivilággal posztolgatni őket - jelenleg ugyanis méregtelenítek, a fényképezőmről pedig annyi sütis fotót szedtem le, hogy szinte jóllaktam tőlük :-) De erős leszek!Egyelőre nem a sütikkel kezdem, ugyanis van medvehagymás receptem is (kettő is), talán még szezonja van ;-)Egyszer már korábban is elkészült, a medvehagyma szárítva került bele. Aztán anya azt mondta, hogy lassan itt az idei szezon, ezért el kéne használni a tavalyi adagot, amit apróra vágva lefagyasztott (hopp, egy tartósítási ötlet!). Örömmel vállalkoztam a feladatra ;-) Unokatesóim is nálunk voltak, úgyhogy begyúrtam egy dupla adagot, hogy mindenki jól lakjon. Csak anya elfelejtette mondani, hogy lencsefőzeléket is főzött. Feltétnek is isteni volt, de így jó sok megmaradt :-)Az itt megadott mennyiségből annyi túrófánk lesz, hogy 2 ember jóllakik belőle (főzelék nélkül is :-D)Hozzávalók:25 dkg túró12-15 dkg teljes kiőrlésű liszt, amennyitől szépen összeáll, de még lágy marad1 tojásapróra vágott medvehagyma ízlés szerint - igazán nem tudok mennyiséget adni, ízlés szerint szórj bele!
fél tk. himalája sófél dl olívaolajolaj a sütéshez (olíva, vagy bioboltos sütőolaj)Elkészítés:A masszát elkészítjük: a túrót villával összetörjük, majd a többi hozzávalóval összedolgozzuk.Egy serpenyőt felforrósítunk, kevés olajat teszünk bele. Nem bő olajban sütjük! Csak legyen egy kevéske a serpenyő alján.A túrós masszából picit (!) nedves kézzel golyókat formálunk.Ezeket lelapítjuk, az olajban kisütjük.
Jó étvágyat! :-)Remélem nem hagyok benne gépelési hibát, de Életem Párja annyira szurkol a veszprémi kézicsapatnak itt mellettem, hogy összerándulok, amikor felordít - így most gyorsan bemegyek a szobába :-D

Címkék

Főétel