Sárgarépa krémleves

  • 2018.03.09.
  • 5

Szeretjük a krémleveseket, ezért aránylag gyakran készítek ilyesmit. Bár egyesek szerint, még mindig nem elég gyakran. :)
Hozzávalók 6 fő részére: 3 jó vaskos sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 édesburgonya, 1 nagy fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 doboz kókusz tejszín, só, színes bors, koriandermag, olívaolaj, a tetejére 1 db hajdinás kenyérke.Elkészítése: a zöldségeket hámozzuk meg, majd vágjuk fel őket karikára,és tegyük egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre. Fűszerezzük sóval, frissen őrölt színes borssal és szintén frissen őrölt korianderrel. Öntsünk rá 1 ek olívaolajat és forgassuk jól át benne őket, majd toljuk a 200 fokos sütőbe fél órára. Közben elkészíthetjük a kenyérkockákat, vágjuk üket apróra, spricceljük meg kevés olívaolajjal, és szintén tegyük be a sütőbe. Ennek nem kell sok idő, kb 10 perc alatt megpirulnak.Amikor a zöldségek kellően átsültek, tegyük egy magas falú edénybe, öntsük fel vízzel és főzzük kb negyedórát. Turmixoljuk össze, majd öntsük hozzá a kókusz tejszínt. Ezzel is forraljuk fel, majd zárjuk el a lángot. Tálalásnál szórjuk meg a pirított kenyérkockákkal.