Paradicsomos spagetti

  • 2017.10.09.
  • 1

Láttam a minap Fördős Zé oldalán
ezt a jó kis paradicsomos spagettit. No persze, hogy nem kellett több, azonnal szerettem volna ilyent enni. :)Picit azonban várni kellett az alkalomra, mert a hétvégén egészen másokat ettünk és nem otthon.Így erre a nagyon jó és zseniálisan egyszerű
receptre ma sikerült sort keríteni, egy pici csavarral.
Hozzávalók 5 főre: egy csomag teljes kiőrlésű spagetti, 600 gr fürtös paradicsom, 2 fej fokhagyma, 2 csomag mozzarella, 2 közepes padlizsán, rozmaring, bazsalikom,kakukkfű, só, bors, olíva olaj.Elkészítése: Először süssük meg a paradicsomokat. Tegyük egy hőálló edénybe, szárastól együtt, majd vágjunk félbe 2 fej fokhagymát és azt is tegyük mellé. Bőkezűen adjunk hozzá rozmaringot és sót, majd locsoljuk meg olajjal és toljuk be a 200 fokos sütőbe 30 percre. Eközben kockázzuk fel a padlizsánokat, majd terítsük el egy nagyobb sütőlapon, lehetőleg sütőpapírt is használva. Sózzuk, borsozzuk, ajándékozzuk meg kakukkfűvel, majd locsoljunk rá egy kevés olívaolajat is. Forgassuk át és amint a paradicsomok elhagyták a sütőt, tegyük be a padlizsánokat. Ezt követően tegyünk oda vizet a tésztának, majd amikor felforrt ne sajnáljuk a sót a főzővízbe. Főzzük ki a tésztát, és merjük át egy olyan edénybe, ahol van elég hely arra, hogy alaposan megforgassuk. A paradicsomok közben annyira kihűltek már, hogy eltávolíthatjuk a szárukat, a rozmaring ágakat és kihámozhatjuk a fokhagymákat is a héjukból. Egy villával lazán törjük össze, nem baj, ha darabos marad. Öntsük ezt a csodás mártást a tésztára, jól forgassuk át. Tálalásnál először a tésztát pakoljuk a tányérra, majd szórjuk meg az aranybarnára megsült padlizsánkockákkal, szórjuk meg az apróra vágott bazsalikommal, végül tépkedjük rá a mozzarellát...egyszerűen mennyei. :)