halas curry, rizzsel

  • 2017.04.27.
  • 8

Azt mondják a curry nem egy alakbarát étel, szerintem meg az. :) Egészséges hozzávalókból áll és nem kell belőle tonnányit megenni. :)Hozzávalók: tőkehalfilé személyenként 2 db, 1 kókusztej konzerv, rizs, olívaolaj, fokhagyma, gyömbér, zöldhagyma, koriander mag, római kömény, kardamom, koriander zöld, kurkuma, lime, csili paprika pehely, só, egész feketebors.Elkészítése: először daraboljuk össze a halat ( ha mélyhűtött akkor olvasszuk ki és a felesleges folyadékot óvatosan nyomjuk ki belőle) majd szórjuk meg kurkumával és csavarjuk rá a lime levét, tegyük félre. Ezt követően az összes szemes fűszert pirítsuk meg, majd egy mozsárban törjük össze. Tegyünk egy mélyebb serpenyőbe kevés olívaolajat, zúzzuk apróra a fokhagymát, majd dobjuk az olajra, vigyázzunk ne égjen meg. Reszeljük rá a gyömbért is, majd kockázzuk fel a zöldhagyma zöldjét és azt is pirítsuk meg egy kicsit. Dobjuk rá az összetört fűszereket, majd azzal is süssük, amíg az olaj ki nem válik. Ezt követően öntsük fel a kókusztejjel és forraljuk kicsit be a mártást. A halat a végén engedjük bele a mártásba, kb 5 perc alatt megfől. Szórjuk rá a csili pelyhet és a koriander zöldet ( nekem ez is szárított volt), kóstoljuk meg, kell-e sózni,
majd zárjuk el a lángot alatta. A rizst pároljuk meg, majd tálaljunk.

Címkék

Hal Rizs Kókusztej