Sajtos rúd paradicsomos mártogatóssal

  • 2016.03.23.
  • 8

Ismét Mautner Zsófi - Széll Tamás könyvéből készült anyuéknál ez a finomság. Én csak egy darabot kóstoltam a sajtos rúdból frissen, még akkor amikor elkészült, de nagyon ízlett. Remélem, máskor is megsütik, vagy ha nem ők, hát akkor majd én! :) Baráti összejövetelre szerintem tökéletes vendégváró.Először a mártogatóst érdemes elkészíteni, nem árt neki néhány óra pihenés a hűtőszekrényben, hogy összeérjenek az ízek.Hozzávalók a diphez:- 2 kávéskanál egész kömény- 25 dkg natúr sajtkrém- 8 dkg reszelt füstölt sajt- 3-4 evőkanál tejföl- 3 db paradicsom- 1 kávéskanál paradicsompüré- 2 gerezd fokhagyma- 1 fej lilahagyma- ízlés szerint őrölt bors- ízlés szerint sóA köményt száraz teflonserpenyőben megpirítjuk, majd késsel durvára vágjuk. A paradicsomokat néhány másodpercre forrásban lévő vízbe dobjuk, leszűrjük és lehúzzuk róla a héját. Apró kockára vágjuk és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a köményt, a megtisztított, finomra vágott lilahagymát, a sajtkrémet, a reszelt sajtot, paradicsompürét, zúzott fokhagymát és a tejfölt. Ha túl sűrű, még egy kevés tejföllel hígíthatjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, végül lefedve tegyük a hűtőbe.Amíg a dip pihen, elkészítjük a sajtos rudakat.Hozzávalók a tésztához:- 18 dkg liszt- 7 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt- 25 dkg áttört túró- 25 dkg vaj- 25 dkg reszelt trappista sajt- 1,5 dkg élesztő- 1 dkg só+ a tetejére- 1 db tojás- 10 dkg reszelt trappista sajtA tészta hozzávalóit egy tálba tesszük, a tetejére rámorzsoljuk az élesztőt és dagasztógéppel vagy kézzel összegyúrjuk, jól kidagasztjuk. Lisztezett felületre borítjuk, téglalap alakúra formázzuk és fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük pihenni.Ezután 5 mm vastagra nyújtjuk és félbehajtjuk, majd újból félbe, hogy 4 rétegünk legyen. Újra kinyújtjuk 5 mm vastagra és kétszer ismét félbehajtjuk. Fél óráig pihentetjük.Végül kinyújtjuk 5 mm vastagra, megkenjük a tetejét felvert tojással, és megszórjuk reszelt sajttal. Éles késsel vagy pizzavágóval keskeny csíkokat, rudakat vágunk a tésztából. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Kb. 20 perc alatt szép pirosasra sütjük.A paradicsomos mártogatós különösen feldobja az ízét! :)