Zöldséges penne grillezett mustáros tarjával

  • 2015.06.07.
  • 1

Születésnapomat a családommal itthon ünnepeltük a kertben egy kis grillezés keretében. Gyönyörű idő volt, így vétek lett volna kihagyni a kerti parti lehetőségét. Többek között grillezett mustáros tarja is készült a sok más finomság mellett és természetesen, mint mindig maradt is a húsokból néhány szelet. Következő nap petrezselymes újburgonyát készítettem melléjük, harmadik nap azonban már valami egészen más formában szerettük volna elfogyasztani a maradékot. Ez az én értelmezésemben egészen pontosan azt jelenti, hogy vágytam már egy kis tésztára. :)Szerencsére ha tésztáról van szó, nem szoktam sokat gondolkodni, hogy miből is álljon a feltét hozzá. Ami itthon van, abból válogatok. Így nem volt kérdés, hogy a friss, zsenge zöldborsó egy részét is felhasználom, amit azért vettem, mert imádjuk nyersen, a héjából kifejtve azonnal elfogyasztani. Az egy kiló borsó felét meg is ettük, a másik fele pedig ment a többi zöldség mellé a wokba.Hozzávalók:- 3 szelet grillezett mustáros tarja (vagy bármilyen maradék grillezett hús)- fél kg zöldborsó- 1 szál sárgarépa- 2 kisebb cukkini- 2 fej főzőhagyma- 6 gerezd fokhagyma- 1 csokor friss petrezselyem- 2 evőkanál szójaszósz- só, ha szükséges- őrölt bors- kevés olaj+ kb. 40 dkg kifőtt tészta Ha nagyon zsenge a zöldborsónk, néhány darabot a héjával együtt beledobhatunk a wokba, csak az íze kedvéért. :)A wokban olajat hevítettem és átforgattam rajta a kis kockára vágott grillezett húst. Hozzáadtam a megtisztított, vékony karikára vágott sárgarépát, a kifejtett borsószemeket és a néhány darab héjas borsót is. Néhány percig nagy lángon, kevergetve összepirítottam.Jöhetett a tisztított, felkarikázott fokhagyma, a vékonyra vágott főzőhagyma és a cukkini, amit a héjával együtt felkockáztam. Csipetnyi sóval és őrölt borssal ízesítettem.Kb. 10 perc alatt összesütöttem, majd rálocsoltam a szójaszószt. Nem sokat, éppen hogy csak ízesítettem vele. Nekem nagyon sós szójaszószom volt itthon, így nem kellett tovább sózni a zöldséges ragut. Ekkor adtam hozzá a felaprított petrezselymet is.5 perc múlva elzártam alatta a gázt és már tálaltam is a kifőtt pennével.Mondtam már, hogy imádom hasznosítani a maradékokat? :) Általában valami nagyon finom szokott kisülni belőle. Most is így történt.