Karácsonyi finomságok II.

  • 2015.01.03.
  • 2

A 2012-es karácsonyi menü után sajnos elfelejtettem megírni a 2013-as összefoglalóját, de a 2014-est semmi pénzért nem hagynám ki. Annyi féle újdonság készült nálunk, hogy mindenképpen szerettem volna egy bejegyzésben bemutatni őket. A későbbiek során talán hasznos lesz, ha valaki karácsony előtt azon gondolkodik, hogy mit süssön-főzzön és egy helyen szeretne látni több ötletet./Amint a receptek is felkerülnek az oldalunkra, ebben a bejegyzésben elhelyezzük a hozzájuk tartozó linkeket, így az ételek nevére kattintva azonnal olvasható lesz majd az elkészítés módja is. Ehhez azonban még egy kis türelmet szeretnénk kérni./ Karácsony előtt két héttel Mazsival egy-egy adag linzert, mákvirágot és lekváros mézespuszedlit sütöttünk. Már második éve, hogy egy-egy szegényebb sorsú családnak karácsonyi ajándékcsomagot küldünk gyerekjátékokkal, ruhákkal és saját készítésű süteményekkel. Idén egy debreceni család kapott tőlünk csomagot, benne a három féle sütivel. Reméljük, hogy ezekkel egy kicsit megédesíthettük az ünnepüket. A karácsony előtti hetekben Mazsi 4 féle bejglit sütött családunknak, hogy ráhangolódjunk az ünnepre: mákosat, diósat, gesztenyéset és marcipánosat. Mondanom sem kell, karácsonyra mindegyik elfogyott. Minden évben szoktam sütni Tomi barátunknak és családjának egy-két félét, méghozzá olyant, amire Tomi vágyik.A csokis keksz elmaradhatatlan, ezt mindig kéri.Ezen kívül a mostani karácsonyon a másik nagy kedvencére, a banánhabos tortára esett a választása.Néhány nappal karácsony előtt elkészítettem a mi sütijeinket is.Például az áfonyás-fehércsokoládés kekszet. A vaníliás karikát.A málnás-étcsokis szeletet.És végül a kókusztekercset.Szüleim pedig marcipános linzert...... kókuszos puszedlit ...... és mézes krémest készítettek még az ünnep előtt. Ezeknek a sütiknek jót is tesz néhány nap pihentetés.December 23-ára elkészültem a töltött káposztával is, amit idén nem főztem, hanem a korondi mázas cserépedényemben sütöttem. Ezentúl minden évben így fogom csinálni, mert nagyon bevált!December 24-én hagyományosan anyuéknál volt az ajándékozás és a családi vacsora. Ekkor minden évben egy könnyed fogást eszünk, öntött (rakott) kiflit, ami tulajdonképpen a mákos guba testvére, megboldondítva egy kis (rumos) meggyel, valamint tojáshabbal befedve.Karácsony reggeleken nem maradhat el a mazsolás kuglóf kakaóval, tejeskávéval, ki mivel szereti. Ez apukám privilégiuma, minden évben két kuglófot süt, egyet maguknak, egyet pedig nekünk.December 25-én a szüleimnél szoktunk ebédelni, ilyenkor heten üljük körül az asztalt, nagymamámmal kiegészülve. Anyukám tyúkhúslevesével szokott indulni a menü, így volt ez most is.Második fogásként pedig Wellington pulykamellet készítettek zöldségkörettel, valamint két féle sültkrumplival: hagyományos illetve édesburgonyából.

Címkék

Karácsony