Nutellás csokoládétorta egy egész macaronheggyel, avagy habzsi-dőzsi a köbön

  • 2013.05.09.
  • 9

Az én édes, lila- és rózsaszínmániás unokahúgom betöltötte a harmadik életévét. Én pedig kigondoltam neki egy csupa macaronos tortát, amiről egyértelműen ő jut az eszembe. A torta nagyon tetszett neki, ugyan egy árva falatot sem evett belőle, de sebaj, ehhez már hozzászoktam. Mondjuk ha előre sejtem, hogy egy gyerkőc sem eszeik a tortából, lehet, hogy nem nutellás lesz, de nem volt panasz a felnőttek körében sem. Az egyetlen, amit sajnáltam, hogy majd 4 óra hűtő nélküli várakozás után szegény torta kezdte megadni magát és a tetemes mennyiségű krémtől elkezdett elolvadni. Így ha valaki elkészíti, akkor mindenképp legyen elegendő hely a hűtőben és csak az utolsó pillanatban kerüljön ki belőle a torta, főleg ha közben majdnem 30 fok van.A tetemes mennyiségű képet nézzétek el nekem, ez nem az a torta, ami csak egy képet érdemel. :-)

Hozzávalók a kakaós piskótához (két darab 18 cm-es formához, Ladurée-féle, a receptért köszönet Noéminek):6 nagy tojás150 g cukor60 g liszt45 g étkezési keményítő30 g cukrozatlan kakaóporegy csipet sóHozzávalók a krémhez:600 ml tej100 g étkezési keményítő20 g cukrozatlan kakaópor100 g vaj200 g nutella200 ml hideg habtejszín (30%)Hozzávalók a tejcsokoládé ganache-hoz (a torta bekenéséhez és a macaronok betöltéséhez):200 ml habtejszín (30%)300 g tejcsokoládé A macaron elkészítését ITT találjátok. Nagyjából 30 db került rá a kész tortára.A macaronokat készítem el először, hiszen azoknak nem árt egy-két nap pihenés.
A krémet néhány órával a piskóta megsütése előtt megfőzöm. A keményítőt és a kakaót egy kicsi tejjel kikeverem (mint a zacskós pudingport), a többi tejet közben felforralom, majd gyorsan elkeverem benne, egy perc alatt be is sűríti a keményítő. A forró pudingot simára keverem a vajjal és a mogyorókrémmel. Félreteszem hűlni. Mikor kihűlt teljesen, felverem a hideg tejszínt, majd a robotgéppel átkeverem a megszilárdult mogyorókrémes pudingot. Óvatosan a krémhez forgatom a tejszínt, felhasználásig bedugom a hűtőszekrénybe. A piskótalapokhoz a tojásokat szétválasztom, a fehérjéből, sóból és a cukorból kemény habot verek. Hozzáadom a tojások sárgáját, beleszitálom a kakaót, a keményítőt és a lisztet. Lazán egyneművé keverem, vigyázva, hogy a hab ne törjön nagyon össze. Megfelezem a masszát, elegyengetem a két 18 cm-es tortaformában (az alját sütőpapírral kibélelem), 170 fokos sütőben 15-17 perc alatt készre sütöm. (Végezzünk tűpróbát!) Rácson hagyom kihűlni.A kihűlt piskótákat kettévágom. A négy lapból csak hármat tudtam felhasználni, így lett pont teli a tortagyűrűm. Az egyik tortakarikát megtisztítom, az aljára helyezek egy piskótalapot, elegyengetem rajta a krém felét. Ráhelyezem a következő lapot, majd megismétlem az előző lépést. A tortát a legszebb felületű lappal zárom le. 4-6 órára hűtőbe teszem, hogy összeálljon (de akár egy éjszakát is eltölthet a hűtőben). A ganache-hoz megolvasztom a tejcsokoládét, közben felforralom a tejszínt és hagyom visszahűlni kb. 40 fokosra. 3-4 részletben a csokoládéhoz keverem a tejszínt, félreteszem, hogy kissé besűrűsödjön kenhető állagúra.


Óvatosan leválasztom a tortakarikát. A ganache-sal körülkenem a tortát, a tetejéről az oldala felé haladva. Betöltöm a macaronokat, a maradék krémet még eloszlatom a torta tetején. Legalább egy óra ismételt hűtés következik. Tálalás / indulás előtt
megkapja a torta teteje a díszítést. Fontos, hogy ne álljon a macaronokkal a hűtőben vagy ha azzal áll, akkor legyen rajta tortabúra, mert a pára nagyon rossz hatással van rájuk.


Egy darabig azt hiszem nem jövök hasonló kaliberű bejegyzéssel, viszont annál több egyszerű nyári frissítő következik.

Címkék

Torta