Kovászolt zöldségek, avagy élet az uborkán túl

  • 2016.07.17.
  • 8

Pár hete jött a kattanás, hogy kipróbáljak más zöldségeket is az uborka mellett. Kicsit utána olvastam, és elég sok lehetőség rejlik még a kovászolásban. Olvastam, cukkíniről, hagymáról, dinnyéről, zöld paradicsomról, karfiolról, répáról, káposztáról és még ki tudja milyen zöldségekről. Első körben adta magát a cukkíni, lilahagyma, karfiol, és bébi répa (mélyhűtve kapható pl. az aldiban). Mindenből egy kicsi. Persze így is teletömtem egy ¾ literes üveget. Starternek adtam még hozzá Anyukám kovászos uborka levéből, hogy könnyebben megkezdődjön az erjedés. A zöldségeket kisebb darabokra vágtam, hogy több férjen az üvegbe és hogy könnyebb legyen falatozni belőle. A lehetőségek száma tényleg végtelen.Hozzávalók egy befőttes üveghez (0,75 l):1 kisebb lilahagyma negyedekre vágva1 (kicsi női) marék bébirépa1 kisebb cukkíni hosszában négybe, majd keresztben félbe vágvapár rózsa karfiolfél szelet kenyér1/2 liter forró víz1/2 csapott ek só1 tiszta befőttes üvegA megtisztított zöldségeket elrendeztem az üvegben, a tetejére tettem a kenyeret, majd leöntöttem a forró, sós vízzel (amennyi bőven ellepte) és kicsit megütögettem az alját, hogy kijöjjenek a nagyobb buborékok. Pár napig a konyhában hagytam érlelődni (amíg kicsit megzavarosodott a leve) egy kistányérral lefedve, ez kb. 26-27 °C-t jelent. Ezután lehalásztam a tetejéről a kenyeret, rátekertem a befőttes üveg tetejét és betettem a hűtőbe érlelődni.Egy hét után lett az igazi. Sajnos minden átvette a hagyma ízét, úgyhogy legközelebb külön fogom kovászolni, mert amúgy nagyon finom, és ropogós maradt. A cukkíni eléggé megpuhult, de finom lett, a bébirépa ropogósabb maradt, nekem nagyon tetszett, mint ahogy a karfiol is.Összességében tetszik a végeredmény, érdemes próbálkozni :)