Gombóc - a legegyszerűbben

  • 2018.02.13.
  • 7

Ennek is nekifutottam. Bizton állíthatom, nem utoljára! Érett szilva, lédús barack volt a töltelék. Cukros-darált diós-pirított zsemlemorzsába forgattam őket. A végén ki-ki ízlése szerint fahájas porcukorral fokozhatta az élvezeteket.

 
Hozzávalók (kb. 24 gombóchoz és egy kevés nudlihoz):
12 szem érett gyümölcs (szilva és/vagy sárgabarack)
1 kg krumpli
kb. 50 dkg finomliszt
fahéjas cukor (ízlés szerint a gyümölcsre)
2 marék darált dió
4 marék zsemlemorzsa
kevés olaj
cukor/fahéj ízlés szerint
 
A krumplit meghámozzuk és felkockázzuk, majd éppen annyi vízzel, amennyi ellepi, puhára főzzük. Közben megfelezzük a gyümölcsöket, előkészítjük a fahéjas cukrot, és egy vastagon lisztezett nyújtódeszkát. Mikor a krumpli megfőtt, összetörjük és félretesszük hűlni - addig, hogy a kezünk bírja. Közben pirítsuk meg egy serpenyőben az olajon a zsemlemorzsát, darált diót, és kevés cukrot (esetleg fahéjat). Egy nagy fazékban forraljunk vizet, amibe a megformázott gombócokat ki tudjuk főzni.
A lisztet adagonként hozzáadva, gyúrjuk egybe a tört krumplival, hogy lágy, de még szakadás nélkül jól formázható masszát kapjunk. Nyújtsuk ki fél centiméter vastagra az előre jól belisztezett nyújtódeszkán, majd szaggassunk belőle köröket. Közepükre helyezzünk egy-egy szilva darabot, szórjuk meg fahéjas cukorral, majd "gombócoljuk" össze őket. A kész gombócokat tegyük forrásban lévő vízbe. Hagyjuk főni őket egészen addig, míg feljönnek a víz tetejére, és még pár percig. A főzővízbe semmit nem kell tenni. Mikor elkészültek a gombócok, forgassuk meg őket a pirított zsemlemorzsában. Semmiképpen se fakanállal, mint inkább a serpenyő mozgatásával oldjuk meg ezt a folyamatot. Így elkerülhetjük a gombócok szétesését.
A massza egy részéből készíthetünk nudlit is. Hosszú, vékony hengert formázunk a tésztából, majd felvágjuk tetszőleges kisebb darabokra. Kifőzzük, meghempergetjük a morzsában, és tálalhatjuk is.
Fogyaszthatjuk porcukorral, lekvárral, fahéjjal. Ez már csak ízlés kérdése. Jó étvágyat hozzá!
Frankfurti leves után kiváló második fogásnak!