Hagymás máj

  • 2017.04.10.
  • 9


 
Hozzávalók (6-8 főre):
1 kg csirkemáj
3 nagy fej vöröshagyma
3-5 dkg zsír (lehet olaj is)
1 dl víz

bors
Készítsünk elő egy széles lábost. Pucoljuk meg a vöröshagymát, szeleteljük fel. Olvasszuk meg a zsírt a lábosban, majd dobjuk rá a hagymaszeleteket és közepes hőmérsékleten kezdjük pirítani. Amíg a hagyma készül, tisztítsuk meg a csirkemájat a nemkívánatos részektől. A hagymát időnként kevergessük meg, nehogy leégjen. Amikor már üveges, szórjuk meg fekete borssal és keverjük el. Ezután tegyük rá a májat keverjük össze, és pár percig magasabb hőmérsékleten pirítsuk meg. Amikor minden oldaláról kicsit megpirult (kifehéredett), öntsünk rá 1 dl vizet, és fedő alatt alacsony hőmérsékleten főzzük 10-15 percig. Ha ezzel megvagyunk, vegyük le a fedőt, és magasabb hőmérsékleten főzzük el a fölösleges vizet. Időközben sózzuk, és kóstoljuk egészen addig, míg a kívánt ízt, illetve sűrűséget el nem érjük. Fogyaszthatjuk rizzsel vagy éppen krumplival is.