Nutllás sajttorta

  • 2013.12.08.
  • 4

Ennél egyszerűbb torta nem létezik, és még csak sütni sem kell, sőt garantáltan jól fog kinézni, mert nem lehet hibázni vele, hülye- és béna-biztos darab. Munkaidejét tekintve 10 perc. Nem létezik ennél hasznosabb torta recept karácsonyra.


Majdnem 8 évig sikerült száműzni a fiúk agyából, és a konyhából a Nutellát, mert én soha nem mutattam be őket egymásnak: Nutella-Lóri , Lóri-Nutella, vagy ugyanezt Vincével. Aztán jött az unokatesó a Nutellába mártott babapiskóta nemhogy ötletével, de sokkal inkább egy tökéletes prezentációjával, és Vince bekapta a horgot, mint nyugdíjas a rezsicsökkentést. Hát így. Aztán jött a mikulás, és szegény gyerek Nutellát kért, hátha majd legalább ő hoz, annak ellenére, igazán nem hisze benne, de ha a Nutelláról van szó, akkor úgy döntött, hogy inkább hisz.
Az az alávaló fehér szakállas sem hozott, de én megkönyörültem, és készítettem egy tortát is, ami igen bejövős volt a gyermeknek (meg nekem is annak ellenére, hogy nem szeretem a Nutellát, de a sajtkrém sokat javít rajta, olyannyira, hogy egy nagy adagot karácsonyra is tervezek készíteni) még a sajt sem zavarta, már akkor sem, amikor elmondtam, hogy van benne az is.

Na remélem most már mindenki kedvet kapott, és ha valami újat szeretnétek idén a karácsonyi asztalra, legyen ez a torta.

Hozzávalók:
125 g Digestive keksz (Spar, Tesco a fellelhetősége)
40 g olvasztott vaj

250 g krémsajt (szobahőmérsékletű)
200 g Nutella (szobahőmérsékletű)
5 db Ferrero Rocher
30 g porcukor


A kekszet daráljuk meg, és a vajjal dogozzuk össze . Ezt villával célszerű. A sajtot a porcukorral keverjük habosra, és adjuk hozzá a Nutellát. Alapos keverjük össze. 5 db 8cm átmérőjű tortagyűrűbe osszuk el a kekszet, de hagyjunk belőle egy keveset, hogy a tetejére is szórhassunk. A kekszet tömörítsük be a formák alján. Én ezt a kávétömörítőmmel végeztem, de aki a tortagyűrű, és a tömörítő hallatán már anyukámat emlegeti, annak javaslom, hogy egy sima tortaformával tegye ugyanezt, akkor lesz majd egy nagyobb, az 5 kicsi torta helyett. Ezután kanalazzuk rá a Nutellás krémet, és simítsuk el a tetejét. Aztán jöhet a maradék keksz szórása, és a Ferrero golyók a közepébe. Profi nem? Most be kell tenni a hűtőbe egy éjszakára, vagy minimum 4 órára. Ha ez letelt, belül késsel vágjuk körbe a szélét, és a golyónál nyomva emeljük le a gyűrűt.

Az elkészítés gyorsabban ment, mint a poszt szerkesztése. További sokféle sajttorták itt.

Egy éve: Feketeerdő keksz, kelbimbós makaróni mustáros sajtmáartással, Konyhai lottó: almatorta, 
Két éve: Rozmaringos krumpli kelbimbóval, Sajtos körte, 
Karácsony: Illatos adventi vendégváró koszorú, Citromtorta, Partiállat: Vodkás gumimaci,