Spenótos lasagne és a második hét cukor nélkül

  • 2013.02.20.
  • 0

Kép innenA hét eleje sokkal könnyebb volt, mint a kezdetekkor. Egészen csütörtökig minden jól alakult.Sajnos a gyerekeink megbetegedtek és nehéz éjszakáknak néztünk elébe. Péntekre az 1 éves babánkat is utolérte valami kórság. Magas láza volt és csak sírdogált. Nem evett, nem ivott, nem aludt. Kimerültem.A gyerekek háztartási kekszet kaptak a déditől. Amikor már annyira elfáradtam és sajnáltam a babókámat, hogy elsírtam magam, a 2 éves kislányom vigaszul a számba adott egy kekszet. Én meg nem ellenkeztem.Szombaton következett Lengyel József szegedi 10
000 lájk bulija, ahol csodás desszertasztal várta a vendégeket. Gondoltam csak megkóstolok egyet- kettőt, végül mindenből ettem.Sőt este húgomék, akik a szállásadóim voltak kötelező sörözésre ítéltek, mivel nagyon ritkán van alkalmunk együtt bulizni. Bevallom egy szóval sem ellenkeztem, inkább élveztem a közös kimenőt.Másnap pedig egy rendes cukros-tejes kávét is megittam.A vallomásnak itt vége. Visszatértem a cukormentességre. Ez nehezebb volt, mint gondoltam. A héten olaszos ételeket ettünk, a férjem kedvéért hús és tojásmentesen. Tejtermékek közül is csak kevés sajtot evett. Ez egy májtisztító kúra előkészületi része volt számára.A lasagne egy nagyon jól variálható étel. Az én kedvencem a klasszikus bolognai változat, de szeretem a carbonarat és más verziókat is.Most a férjemre tekintettel egy húsmentes verziót készítettem. A spenót szép zöld színe vitamindússága miatt került bele. Tudjátok "Popey a tendgerész..."Ebben az ételben azt szeretem legjobban, hogy a hűtőből kivéve éppen olyan finom, mint frissen melegen.4 főre25 dkg lasagne tészta2 ek olíva olaj1 fej vöröshagyma2 gerezd fokhagyma40 dkg kockázott paradicsom (konzerv)20 dkg répa2 szál angolzeller1 tk sókéshegynyi bors1 tk bazsalikom levél25 dkg spenótpüré (fagyasztott, felengedett)15 dkg parmezánA zöldségeket meghámozom. A hagymát apróra kockázom, a fokhagymát áttöröm. Olajat hevítek, megpirítom benne a hagymákat.A répát finomra reszelem, a zellert nagyon apróra kockázom. Hozzáadom a hagymához és átpirítom. Fedő alatt puhára párolom.Ráöntöm a paradicsomkonzervet, sózom, borsozom beleszórom a bazsalikomot.Felforralom, majd elzárom alatta a gázt.A spenótpürét lecsepegtetem.Hőálló tálba rétegezem. Paradicsomos szósszal kezdek, tésztát rakok rá. Parajkrém következik majd megint tészta. Így folytatom, amíg elfogynak a hozzávalók.Ideális esetben a tetejére paradicsomos szósz kerül. Parmezánt reszelek rá.180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 30 perc alatt készre sütöm.