Lenmagos formakenyér és egy kis elmélkedés

  • 2017.03.25.
  • 0

Még sajnos nem találtam ki, hogyan is gyúrhatnám egybe az oldalaimat. Ez az Ízutazás blog már annyira a szívemhez nőtt, hogy sajnálnám csak úgy abbahagyni. Ugye már említettem korábban, hogy szinte csak a magam kedvtelésére írom, mert kevesen látogatják. Tudom én, hogy sokan ezerszer jobbakat főznek nálam és tetszetősebbek a képeik. Azt is tudom, hogy sűrűbben jelen kellene lenni, és mindig valami újat hozni. De mivel általában magamra főzök, és az időm nagy részét (napi 8-10) óra a munkában töltöm... Így ez nem feltétlenül könnyítő tényező.
Amikor kezdett kiderülni az IR, akkor született egy másik blog és a hozzákapcsolódó facebook oldal. Rá kell jönni, hogy nem könnyű több oldalt és blogot kezelni, mert egyhez is nehéz vonzani olvasó közönséget. Vagy egyszerűen csak be kellene ismerni, hogy ez nem az én utam? Ne írjak és ne főzzek másnak, csak magamnak? :( Szomorú ezen így gondolkodni, amikor ez az egy olyan, amiben úgy érzem, önmagam lehetek és még a lelkemet is ápolom vele.
Szóval most úgy néz ki, hogy van egy kezelés álló alatt blog és két facebook oldal. Ugye a facebook-on rövidebb üzenetekkel is ott lehetünk. Nem töröltem a másik blogot se, de azt gondolom, hosszabb írásokra elég egy blog.Úgyhogy azon gondolkodom, hogyan is rakhatnám össze a két oldalt. Nem azért, mert én találtam ki, de mindkét facebook oldal nevem tetszik. :) Az egyik vonzhatja a tudatos táplálkozókat, a másik pedig, akik mindenféle ízekre kíváncsiak. Jó lenne ezt a közönséget egy helyre vonzani. :) Ha bárkiben bármilyen névötlet felmerül, akkor ne tartsa magában!A Mentes boldogság oldalamon osztottam meg az alábbi kenyeret. Szerepeljen itt is azok kedvéért, akik ezt a blogot látogatják!ElkészítéseA kenyérsütő üstjébe tettem alulra a nedves hozzávalókat, felülre a szárazakat és az élesztőt. Miután megdagasztotta, - én kb. 20 percig szoktam dagasztatni - kb. fél óráig letakarva kelesztettem. Majd átgyúrtam, formáztam, tetejét bevagdostam, lekentem vízzel. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 50 percig sütöttem, majd további 10-15 percig már csak 160 fokon.Rácson hagytam kihűlni és másnap szeleteltem. Finom szendvicseket készítettem belőle.Hozzávalók:15 dkg tk. búzaliszt6 dkg tk. rozsliszt9 dkg fehér liszt2 ek. sikér2 ek. lenmagtöret50 ml mogyorótejszín (lehet másmilyen is, vagy víz)1,5-2 dl víz2 ek. olaj1/2 ek. sókb. 1,2 g élesztőLegközelebb bátrabban adagolom a lenmagtöretet! :)

Címkék

Házi Kenyér