Barackos gombóc csokiöntettel

  • 2012.10.12.
  • 2

Horváth Ilona szerint próbáltam eljárni, a csokiöntetnél és a gombóc házilag begyúrva főtt krumplival, liszttel, tojással, ahogy kell.Hozzávalók:1 kg főtt burgonya,30-40 dkg liszt,1-2 ek búzadara,2 evőkanál olaj, vagy 3 dkg zsír,1 tojás,sóA gombócok bevonására zsiradékban pirított morzsa,vagy jelen esetben zsiradékban pirított búzadara, felöntve kevés vízzel, ami megszívja egy kicsit magát és sokkal finomabb, mint a zsemlemorzsás változat.Töltelék:leforrázott, héjától megfosztott fél sárgabarackvaníliás cukorral szórva,A burgonyát Horváth Ilona ellenében sós vízben, hámozva, hasábba vágva főztem meg (nem héjában), s kb 1 dl főzőlével jól összetörtem , majd a többi hozzávalóval összegyúrtam.Lisztezett deszkán kb 0,5 cm vastagra nyújtottam, és kis négyzeteket szabtam, amelyek közepébe az előzőleg leforrázott, és héjától megfosztott fél barackokat helyeztem, s megszórtam mindegyiket vanillincukorral.Nyugodtan mehet bele sárgabarack lekvár, vagy szilvalekvár is.Ha szilvával készül, ott fahéjas cukorral kell szórni, és a héját nem kell lehúzni.A tésztát állandóan lisztezni kellett, és mivel túl sok gombóc lett kb. 50 db, a felét lisztes tálcára téve lefagyasztottam, és később főztük ki.Csokiszósz, vagy csokimártás hozzávalói:1/2 liter tej,2 tojás sárgája,5 dkg cukor,1-2 kávéskanál liszt,1 csomag vaníliás cukor, vagy 1/4 vaníliarúd,1 dkg vaj,2 evőkanál holland /vagy más/ cukrozatlan kakaó, vagy 5 dkg csokiElkészítése:Ugyanúgy kell eljárni, mint a vanília mártás készítésekor. A tojássárgákat 1 dl tejjel, cukorral, kakaóporral, és a liszttel kikeverjük egy kis koktélhabverővel .A többi tejet (4 dl) a vaníliás cukorral felforraljuk, majd a tojásos tejhez öntjük, és lassú tűzön, folyamatos lapos fakanálos keverés mellett addig főzzük amíg láthatóan sűrűsödni kezd.

Címkék

Tészta Öntet