~ KÍNAI SZEZÁMMAGOS CSIRKE ~

  • 2017.07.13.
  • 5

Az a helyzet, hogy ezt a kaját momentán nem én főztem... csak fotóztam és utána pedig jól megettük. Na, ne értsétek félre, nem holmi kínai " kici-ócó-megeced-elviced " kajáldai termék, hanem saját gyártmány, méghozzá a 13 éves kislányom főztje. Bizony, bizony! Kitett magáért a kis tinikém... Történt ugyanis, hogy a vasárnapi piaclátogatás és tikkasztó hőség miatt, meghiúsult az ebédünk. Beértük némi hideg kajával, aminek a másodszülött hangot is adott. Nem viselte el sanyarú sorsát, így fakanalat ragadott nagy bőszen és neki állt alkotni. Gondoltam, majd legfeljebb bánja egy adag csirkemellem, de kit érdekel, had bontogasson szárnyakat az ifjú tanonc... Az egy dolog, hogy beengedtem a konyhámba, és esetleg el kell néznem, hogy nem szakszerűen használja majd a dolgaimat, de hogy a végén lepipál a főzésben, na hát ezt nem gondoltam volna! Szóval rittyentett egy olyan kínait, hogy konkrétan csíkra húzódott tőle a szemünk. Még a szakács bátyja is elismerően cuppogott a tányérja felett, miközben tolta befele a falatnyi húsokat. Isteni lett! Sőt! Maxikapitális! Természetesen meginterjúvoltam a receptért, amit szívesen meg is adott, hiszen a netről választotta. A vállveregetést kiérdemelte és két csókot is kapott érte... Édes gyermekem, köszönöm az íz-élményt, nagy voltál! Kár, hogy az apja nem csípi a kínait...Hozzávalók: 1 nagyobb csirkemell filé, 6 púpos evőkanál liszt, 3 evőkanál étkezési keményítő, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 1 mokkáskanál só, 1 tasak sütőpor, kb. 100 ml víz. Máz: 150 gr. ketchup, ízlés szerint chili szósz, 3 evőkanál méz, 3 púpos evőkanál szezámmag. Sütéshez: olaj.
A csirkemellet megmossuk majd szárazra töröljük. Felvágjuk kisebb diónyi darabkákra és gyengén megsózzuk. 10-15 percig állni hagyjuk. Míg a csirke pácolódik, addig kikeverjük a mártogatáshoz való "palacsinta" masszát. A lisztet tálba szórjuk, majd hozzáadjuk az összes száraz hozzávalót és elkeverjük. Ez után hozzáadjuk a felvert tojást, az olajat és apródonként a vizet is. Alaposan kikeverjük az egészet. A masszának sűrű, palacsintatészta jellegűnek kell lennie. Egy serpenyőben olajat forrósítunk, majd a húskockákat egyenként a tésztába forgatjuk, hogy mindenhol vastagon bevonja, majd az olajban ropogós, pirosra kisütögetjük őket. Míg sülnek a húskockák, addig a szezámmagos mártogatót is kikeverjük. A ketchupot tálba öntjük, hozzáadjuk a mézet és a szezámmagot, majd alaposan kikeverjük a szószt. Az olajban megsült húskockákat lecsepegtetés után rögtön a szezámmagos szószba forgatjuk, hogy mindenhol bevonja azokat. Párolt rizzsel, forrón tálaljuk az ételt egy kevés, vágott újhagyma szárral megszórva. Mennyei eledel!