~ BÁRÁNY KOFTA ~

  • 2017.06.20.
  • 7

Bevallom nagyon ritkán eszem bárányhúst. Ennek több oka is van. Elsőként, hogy gyerek állat, másodszorra pedig, hogy elég borsos az ára. Még szerencse, hogy a török húsboltban ezektől simán el tudtam vonatkoztatni, mert csak egy nagy tálca darált hús volt a szemem előtt, édes kis barika látvány nélkül és az ára is megfizethetőnek tűnt az eddigi tapasztalatok alapján. Kevés húsból készült és mégis jól lakhattunk vele, mert sok más finomság is került mellé köretként. Friss zöldségek, pirított pita, párolt rizs, mentás joghurt és oliva bogyó válogatás. Először féltem, hogy ha meghallják az itthoniak, hogy bárány, fejvesztve elmenekülnek, de az illatok és az ízek elnyomták a kétségeket és elég gyors tempóban elfogyott az egész tál kofta. Szóval félre az előítéletekkel, kóstoljátok meg minél hamarabb.Hozzávalók 4 személyre: 600 gr. darált bárányhús, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-2 evőkanál aprított petrezselyem és mentalevél, 1-1 kávéskanál só, cayenne bors, őrölt kömény, fekete bors, 1/4 csésze zsemlemorzsa, 2 evőkanál darált mandula. Sütéshez: fapálcika, kevés oliva olaj. Tálaláshoz: pirított pita, párolt rizs, koktélparadicsom, lila hagyma, uborka, mentaleveles joghurt, citromgerezd. A húsmasszához az összes hozzávalót tálba tesszük és kézzel alaposan kikeverjük. Természetesen a fűszerezést mindenki saját íze szerint adagolhatja, ki többet, ki kevesebbet. A fapálcikákat 5 percre vízbe áztatjuk, majd henger formában rádolgozzuk a húsmasszát. Kb. 12 cm-es adagok legyenek. 10-12 kofta jön ki ebből az adagból. Egy bordázott grill serpenyőbe kevés oliva olajat öntünk és felforrósítjuk. A koftákat belerakosgatjuk, majd kissé mérsékelve alatta a tüzet, megfordítgatva megsütjük benne a húsnyársakat.
Mikor megsültek és szép pirosak, tálra halmozzuk a koftákat és a temérdek körettel, forrón tálaljuk.