Eltelt egy újabb év, újabb évfordulókhoz érkeztem. Először is 12.-én volt 9 éve, hogy itt blogolni kezdtem. Sajnos ebben az évben minden eddiginél kevesebb bejegyzés született, mert ez egy elég zűrösre
sikeredett év volt. Kezdődött mindjárt januárban az albérletünk felmondásával, folytatódott az idegőrlő két hónapon át tartó lakás kereséssel, aztán a költözés minden nyűgével. Kiderült, hogy az új helyen a tűzhely egy használhatatlan rozsdás vén vacak, ami jelentősen visszavetette próbálkozó kedvemet. Nyáron az egyik térdemet is megoperálták, ez mozgásomban vetett vissza, mert a műtetlen lábam fokozott terhelése oda vezetett, hogy már alig bír el, és persze a műtött is fáj még.
Azért igyekeztem helytállni a konyhában, de leginkább olyan ételek készültek amiket Bogika szeret, és a blogon is szerepel már. Voltak persze örömteli események is, pl. a szülinapom, Bogika szülinapja, de a legnagyobb örömöt az új tűzhely okozta. Nem tudok betelni vele, meg a sok finomsággal, amiket azóta sütöttem. Intenzíven készülök a karácsonyi ünnepekre is :), aztán majd látom mi valósul meg a rengeteg tervből.

Most szeretném megköszönni mindenkinek aki meglátogatja blogomat, akár néha, akár rendszeresen, külön köszönet a hozzászólásokért.







A másik évforduló: ma van Drágámmal való megismerkedésünk 45. évfordulója. Sajnos lassan 5 éve
nincs már velem. Ezek a csend évei voltak. Csak néhány hónapja kezd visszatérni az életembe a zenehallgatás, mert a halála után hosszú ideig úgy éreztem nem tudok vidám, vagy boldogságot sugárzó, szerelmes zenéket hallgatni úgy tele volt a szívem fájdalommal. Csak olyan zenéket tudtam nagy ritkán meghallgatni, amik szomorúságomat, fájdalmamat tükrözték.

Az Unokák sokat segítettek a túlélésben, a veszteség feldolgozásában,
különösen Bogika - akivel együtt élek és nagyon szoros a kapcsolatunk. A sok szeretet, a sok ölelés és puszi, amit kapok, olyan, mintha Tatuska küldené nekem vigasztalásul.
A hiányérzet azért
nem múlik és nem is fog, amíg élek és a szerelem sem.