Zöldséges-gombás kerekszemű rizs vegyes salátával

  • 2019.10.18.
  • 4





A Lidlben akciós volt a kerekszemű rizs amiről én azt gondoltam, hogy ugyanolyan, mint a rizottórizs. Hozattam is belőle egy kilót. Itthon aztán láttam, hogy ezt a rizst elsősorban tejberizshez ajánlják. De azért csak megpróbáltam sós ételnek elkészíteni, zöldségekkel és gombával. Mondanom sem kell talán, hogy nem nyerte el a család tetszését, egyrészt, mert nem olyan pergős volt, mint szokott, másrészt a gomba miatt. Nekem nagyon ízlett azzal a vegyes salival, amit mellé készítettem.



Hozzávalók:

1 fej hagyma felaprítva, 4-5 evőkanál olaj, 1-1 szál sárgarápa és petrezselyemgyökér negyedelés utén vékonyra szeletelve, 4 közepes fej csiperke tisztítás után felaprítva (darabolás előtt a gomba barna lemezeit is kivágtam), 2-3 fehér műanyag kanál ételízesítő, őrölt bors, 30 dkg kerekszemű rizs, kb. 1,2 l meleg víz



Ahogy szoktam, először a hagymát, zöldségeket és gombát dinszteltem meg, majd rátettem a rizst is és sütöttem pár percig, utána öntöttem fel 1 liter meleg vízzel, fűszereztem ételízesítővel és őrölt borssal, felforraltam, majd lefedve, takarékon, néha megkeverve 40 percig főztem, ahogy a zacskón a főzési instrukcióknál meg volt adva. A végén még kellett hozzá 2 dl víz, hogy lágyabb legyen, és igazán finom. Szerintem tényleg hasonlított a rizottóhoz, azzal a különbséggel, hogy ezt nem kellett folyamatosan kevergetni.




A salátában volt vékonyra gyalult káposzta, paradicsom, piros paprika (a zöldségesnél bocskor paprikaként szerepelt), lecsópaprika, lilahagyma, só, pici olaj és citromlé.