Augusztus 20-án kellett befeküdnöm a klinikára a térdprotézis műtétem előtt, amire másnap, 21-én került sor. Ebéd előtt be kellett érjek. A felvétel után
egy ablak melletti ágyon helyeztek el, aminek nagyon örültem. A bemutatkozás után a kedves szobatársak jelezték, hogy a fürdőszoba jól felszerelt, wc papír, kézmosó folyadék és papír kéztörlő is van, ami kellemes meglepetés volt.
Aztán jött az első nap ebédje, ami még nagyobb meglepetés volt, és egyből drága Párom jutott eszembe, mert a leves után szilvás gombóc került elő a fedő alól. Nem is kis mennyiség, 5 db. Férjem kedvencéből azért nem mertem belakmározni a műtét előtti napon, csak kettőt mertem megenni. Szerencsém volt, olyan szobába kerültem, ahol kedves, jó hangulatú betegtársak voltak, akik a kezdeti idegességemet hamar elfeledtették. Este folytatódott a meglepetések sora. Nagyon féltem a has-szuritól, mondtam is a szomszédnak, hogy most jól kifigyelem, hogy mekkora az injekció, és holnap már nem fogok annyira félni tőle. És akkor a meglepetés az lett, hogy egész közelről megfigyelhettem, ugyanis én is kaptam már első este, még a műtét előtt. Persze mindenki így járt, aki műtétre várt, nemcsak én.


A műtét napján nagyon korán kezdődött a készülődés, kaját persze nem kaphattunk, akik műtétre vártunk. Legrosszabb az volt, hogy inni is csak annyit lehetett, amivel a kedélyjavítót lenyelhettük. Utána csak pici vízzel nedvesíthettük a szánkat, de lenyelni nem volt ajánlatos. A műtőbe valamikor dél körül kerültem be, legnagyobb meglepetésemre gerinc érzéstelenítést írt a lapomra az aneszteziológus, pedig többször elmondtam, hogy nem azt akarok, hanem altatást. Újra elmondtam, hogy altatást szeretnék és semmi gerinc érzéstelenítést, így altatásban történt meg a műtét. Nem akartam semmit tudni a fűrészelésről, meg kalapálásról, amikről az ébren operált betegek meséltek. Úgy voltam vele, ez maradjon a műtét titka. Szerencsére az ébredésem is gond nélküli volt, sőt ahogy feltoltak a szobába, azonnal hívtam Legkisebbikeméket, hogy túl vagyok a műtéten. Utóbb elmondták, hogy nagyon csodálkoztak, mert alig a hívásom előtt pár perccel érdeklődtek utánam. Persze azért nem voltam teljesen magamnál, ahogy elmondták, még kicsit félrebeszéltem. Aznap nem kaptunk semmi ételt, csak este pár szem kekszet, de nem is hiányzott semmi, gondolni sem tudtam evésre. Inkább ittam valamit, bár arra sem emlékszem mit. Másnap már kaptunk reggelit, zsemlét felvágottal, de még egy fél zsemlét is alig bírtam magamba erőltetni. Ebédre zöldséges-tésztás leves volt, meg lencsefőzelék egy szelet hússal. A levesből is meg a főzelékből is 2-3 kanállal bírtam enni. Több nem ment és a vacsora se, csak pár falat valami. A gyógytornáztatás már a műtét utáni első napon elkezdődött, és mondhatom igazi rémálom volt. A lábamat se bírtam felemelni, nemhogy tornázni. Sokat segített az a mozgató, amibe belerakta a gyógytornász a lábamat és napról napra fokozatosan növelte a térdhajlítás mértékét. Napi egy óra volt ez a gépi tornáztatás, utána fél óra gyógytorna. Úgy, hogy az első napokban fel sem bírtam emelni a lábamat az ágyra, csak a másik lábammal, vagy a köntösöm kötőjével. Azért igyekeztem megcsinálni a gyakorlatokat, bár néha azt éreztem, hogy a combom kidurran, annyira feszült.

Nem emlékszem minden ételre amit kaptunk, reggelire többnyire zsemlét, vagy kenyeret kaptunk, egyszer két bucit. A margarin amit hozzá kaptunk rettentő kevés volt, alkalmanként 1 dkg, ami még egy fél zsemlére, vagy fél szelet kenyérre se volt elég, úgyhogy azt kértem a Fiamtól, hogy hozzon be. Reggelire volt még felvágott, sajt, parizer, sőt egyszer méz is, a folyadékok közül tejeskávét, vagy teát lehetett választani. Én mindig tejeskávét kértem.


Én az ebédekkel is nagyon elégedett voltam, finom leveseket kaptunk, és általában finom második fogásokat is. Volt karfiolleves, raguleves, volt egy nagyon finom húsos-zöldséges leves jó kisujjnyi nudli betéttel, az különösen finom volt, aztán volt egyszer almaleves, és volt még húsleves csigatésztával, amire emlékszem.
A második fogások között megemlíthetem a rakott brokkolit (főtt tojással, sok sajttal), ami isteni volt, alatta főtt krumpli köret, amit meghagytam. Aztán egyszer kaptunk zöldséges húsos hajdinát, amiről először azt hittem pirított tarhonya, csak kóstolás után éreztem, hogy valami héj is van rajta, végül nem tudtuk kitalálni mi lehet, úgy kérdeztük meg az ebéd végén, hogy ez mi volt. De volt tavaszi zöldségkeverékkel készült párolt rizs egy szelet szaftos sült hallal (szerintem pangasius volt), és volt egy nagyon finom hagymás-borsos szaftú hús orsótésztával. Persze csak 3-4 szem sertéshússal volt, de mégis isteni volt. Annyira ízlett, hogy most szombaton ilyet főztem csirke felsőcombból és a családnak is nagyon bejött.


Vacsorára is zsemlét vagy kenyeret kaptunk felvágottal, margarinnal, sajttal, ill. kétszer afrikai harcsa pástétommal, és általában kígyóuborka is volt a csomagban. A halpástétom kicsit meglepő volt, de mikor másodszor is kaptunk csak megkóstoltam mindkettőt, az egyik zöldfűszeres volt, a másik paradicsomos és meglepően jónak bizonyultak. Persze sokat segített a reggeliknél és a vacsoráknál a Szüleim kertjében termett apró paradicsom, meg a margarin, mert csak ezt a kettőt kértem a vízen kívül Legkisebbikemtől, hogy hozzon. Illetve nagyon jól esett a Párja által készített jól behűtött gyümölcssaláta, amivel többször is megörvendeztettek a nagy melegben. Jó volt, hogy a gyerekek minden nap bejöttek, sőt még Bogikámat is felhozhatták az ortopédiai részleg folyosójának végéig, ahol kis beszélgető rész volt kialakítva, úgyhogy kis Drágám is majd minden nap bejött meglátogatni, én meg örömmel járó kereteztem, később mankóztam ki, hogy találkozhassak velük.


Szerencsére semmi komplikáció nem jött közbe, így legnagyobb örömömre a műtétet követő hét elején a műtétet végző Doktor Úr kimondta, hogy szerdán elenged. Én eredetileg csütörtökre vártam az elbocsájtást, hát még nagyobb volt az örömöm, hogy egy nappal hamarabb hazajöhettem.


Nem panaszkodhatok az ellátásra, a nővérek és ápolók nagyon aranyosak voltak,
csakúgy, mint a gyógytornász Dórika, aki ugyan nagyon megkínzott néha, de ez kellett ahhoz, hogy hamar hazajöhessek. Csak hálával gondolhatok Rájuk.
A szobatársak is mind nagyon aranyosak voltak, sok jó embert ismertem meg ez alatt az egy hét alatt, míg bent voltam. Most várom a teljes gyógyulást, és lehet jövőre a másik térdemmel is nekimegyek a műtétnek. De ez még a jövő zenéje.