Bogika szülinapja

  • 2019.08.18.
  • 3


Bár a szülinapja csak 27-én lesz igazából, tegnap előrehozott szülinapot ünnepeltünk, Bogikánk 3. szülinapját.
Én javasoltam a Fiaméknak, hogy tartsuk meg most, mielőtt
bemegyek a kórházba, mert nem tudhatjuk mikor engednek haza. A szülinapozással ugyanis haza akartak várni, hogy én se maradjak ki. Anyukám sajnos három hétig volt kórházban a térdműtét után, nem lehet tudni, hogy nekem hány napot kell benn töltenem, ha
21-én megcsinálják a műtétet, ki tudja, hogy 27.-ig kiengednének-e, ezért úgy gondoltam, inkább ünnepeljünk előbb, mint utóbb. Szűk családi körben, csak Szülei, másik Nagyszülei, Nagybátyja és egyik Dédije volt itt az ünneplésen, összesen nyolcan voltunk, de így is nagyon jó kis szülinap volt. Míg Kicsikém délutáni álmát aludta, Szülei elhozták a tortát, feldíszítették a lakást, mikor felébredt csini ruhácskába öltözött, és mikor megjöttek a vendégek ünnepelhettünk. A köszöntések és a tortázás után már játszottunk is a frissen kapott játékokkal, nagyon jól éreztük magunkat. Hoztam pár képet a nagy napról.




Innen is nagyon boldog születésnapot kívánok édes kicsi Bogikám.





























Címkék

Bogika