Karácsonyi ételeink 2018

  • 2018.12.27.
  • 2






Az idei karácsony szentestéjén szokás szerint hal került az asztalunkra. Legnagyobbikom horgász-szenvedélyének köszönhetően 3 féle halunk volt a mélyhűtőben, ponty, harcsa és süllő,
így szerencsére nem kellett halért sorba állnunk. Sőt, annyit készítettem mindenből, hogy Szüleimnek is tudtunk vinni. A halak gerincéből és fejéből szokásos módon főztem meg az alaplevet. A hallébe került egy csomó filézett pontyszelet, meg bőr és szálka nélküli harcsaszelet és némi süllő hús is, ami a rántani való szeletek formázásánál "lepotyogott". Nagyon finom sűrű hallevünk lett, tele finom halakkal.

Második fogásnak szintén bőr és szálka nélküli süllő és harcsa lett kirántva, mellé sültkrumpli és majonéz került a tányérokra. Bogikának rántott sajt is készült. A nagy kapkodásban ezekről sajnos nem készült kép :(.


Az ünnepi vacsora után az általam készített csemegéket, kókuszos kekszet, zserbó golyót, kókuszgolyót, ''rumos"-mazsolás kakaós golyót, vagy panettone muffint, illetve Anyukám által sütött diós és mákos bejglit lehetett majszolni, kinek-kinek kedve szerint.
(A kókuszos kekszről sajnos elfelejtettem képet csinálni :(. )















Ha valakinek nem fűlt a foga a sütikhez, vagy golyókhoz gyümölcsöt is választhatott, hisz van itthon bőven narancs, mandarin, alma, banán.




Karácsony első napjára egy nagy fazék finom levest főztem sok zöldséggel és csigatésztával 8 db csirke farrészből és 8 egész csirkecomb csontjából.


Második fogásnak a besózott, alaposan kiklopfolt egész bőrös csirkecombfilékből 4-et sajtos-sonkás töltelékkel, 4-et pedig szalonnás-hagymás-zöldpaprikás-sonkás-csípős kolbászos töltelékkel töltöttem meg, majd egyenként sütőfóliába csomagoltam őket, úgy néztek ki, mint 1-1 nagy szaloncukor. A sütőfóliák két végét spárgával jó szorosan bekötöttem, hogy a fólia egyben tartsa a tekercseket. Hogy a keletkezett gőz ne durrantsa szét a csomagokat, két-két helyen mindegyiket kiszúrtam egy varrótűvel. 175 fokra állított, légkeveréses sütőben kb. 1 óra alatt megsültek, akkor a sütőfóliákat óvatosan szétvágtam és hagytam a combok bőrét megpirulni.
Margarinnal-tejföllel kikevert tört krumplit készítettem köretnek a göngyölt húsokhoz. Mindenkinek nagyon tetszett az ebéd legnagyobb örömömre :).







A sajtos-sonkás töltelék hozzávalói:


kb. 12 dkg rántani való sajt (A piacon, a tejtermék árustól veszi Anyukám, nem olvadós sajt), kb. 12 dkg trappista sajt, 4 szelet Prágai sonka, 6 szelet fokhagymás karaj, minden apró kockákra vágva jól összekeverve. A keveréket óvatosan a kiterített húsba kanalaztam és a fentebb leírtak szerint becsomagoltam.



A kolbászos töltelék hozzávalói:

2 evőkanálnyi egészen vékony csíkokra vágott bükkfán füstölt szalonna, egy pici hagyma fele és egy fél hegyes-erős paprika apró kockákra vágva, 4 szelet fokhagymás karaj ugyancsak apró kockára vágva, 18-20 cm-es békéscsabai csípős füstölt kolbász lebőrözés után negyedelve és vékonyra szelve.
Ezt a tölteléket kicsit összepirítottam, utána töltöttem a csirkecombokba.




Karácsony másnapján levest nem kellett főznöm, mert volt még hallé is és előző nap készített húsleves is.


Második fogásnak kacsaszárnyakat sütöttem hagymás krumpli körettel,



Miután belakmároztunk ez a 4 szárny maradt meg :)

vagy apróhúsos-sok gombócos káposztát is lehetett választani,
amit még az ünnep előtt főztem meg.





Hát ennyi volt a karácsonyi felhozatal nálunk.

Persze még mindig van halászlé, vagy ahogy Legnagyobbikom emlegeti hallé, leves, káposzta és a krumplik maradéka. A hagymás krumplit ma ebédre krumplis tésztává alakítottam. A margarinos tejfölös krumpliból meg lehet, hogy sütök egy jó kis krumplis pogácsát. majd látom.



Az ünnepek alatt nagyon sokszor emlegettük Apucit, aki már negyedik karácsonyon nincs velünk, és még mindig úgy hiányzik, hogy nincs arra szó.