Pudingos-túrós rolád

  • 2018.05.01.
  • 8







A hosszú hétvége zárására sütöttem ezt a pudingos-túrós krémű roládot. Hosszan gondolkodtam, hogy milyen töltelék kellene a piskótába, végül ezt sikerült kigondolnom, és legnagyobb örömömre nem kellett csalódnom, mert nagyon finom lett. És nemcsak a krém lett jó, de a piskóta is, amit újabban másképp keverek, mint eddig. Így sokkal gyorsabb, egyszerűbb nekem mégis jobban tetszik a végeredmény.

A tésztához 7 tojás, 7 evőkanál finom kristálycukor és 7 evőkanál rétes liszt kell, semmi más.

A tojások szétválasztása után az összes cukrot a fehérjébe tettem és nagyon kemény habot vertem belőle. Utána laza mozdulatokkal belekevertem a tojássárgákat, végül a lisztet, a masszát
sütőpapírral bélelt tepsire simítottam, és 150 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben 25 percig sütöttem úgy, hogy 22 perc után a tűzhelyet kikapcsoltam, és még 3 percig hagytam a becsukott sütőben a piskótát. Utána kivettem, másik sütőpapírra borítottam, lehúztam róla a papírt amin sült és a másik sütőpapírral feltekerve hagytam kihűlni.


A krémhez először egy csomag vaníliás pudingport főztem a tasakon szereplő utasítás szerint, de csak 4 dl tejjel, 4 evőkanál cukorral és 2 vaníliás cukorral erősítettem a vaníliás ízhatást. Amíg hűlt a puding, 25 dkg félzsíros tehéntúrót simára turmixoltam 2 evőkanál porcukorral, 2 csomag vaníliás cukorral és némi reszelt narancshéjjal. A simára turmixolt túróhoz kevertem a kihűlt pudingot és kb. 15 dkg szoba hőmérsékletű margarint, és ezzel a krémmel töltöttem meg a roládot. Kevés krémmel a tetejét is bevontam, majd a hűtőbe tettem, hogy kicsit összeérjen.


Elégedett vagyok a végeredménnyel, nagyon finom lett ez a pudingos-túrós rolád, érdemes kipróbálni.