Sajtgolyók - most simán

  • 2018.04.19.
  • 5






Régebben készítettem már sajtgolyókat, akkor zsemlemorzsában is megforgattam őket sütés előtt. Most kipróbáltam a "meztelen" változatot, vagyis a kis golyókat zsemlemorzsába forgatás nélkül sütöttem meg forró olajban. Kicsit féltem, de gyönyörűen egyben maradtak, és nagyon finom ebéd lett belőlük sültkrumplival kiegészítve.

Most is finomra reszeltem 30 dkg Füredi trappista sajtot, beleütöttem egy M-es tojást és beletettem 2 evőkanál rétes lisztet (azért kellett több liszt, mint a múltkor, mert ez a sajt sokkal lágyabb, nedvesebb volt, mint mondjuk egy Tolle sajt). És pont ezért is izgultam, hogy kifolyik, de szerencsére nem úgy lett. Érdemes kipróbálni, mert nagyon finom. Ebből a mennyiségből most 31 db golyócska lett, Bogikának is nagyon tetszett, mindig újabbat kért, miközben rámutatott azt mondta: "gogó"
:).