Szójaszószos-gyömbéres zöldségleves tésztával

  • 2017.02.08.
  • 9









Ez a csípős hideg valami tüzes leves főzésére ösztönzött. Most zöldséglevesben gondolkodtam. El is kezdtem a zöldségek tisztítását, darabolását, aztán egy ponton eszembe jutott, hogy tegnap maradt egy tálka spagetti, van még itthon két hegyes-erős paprika vég - egy piros meg egy zöld -, van gyömbér, fokhagyma, meg szójaszósz is, na ekkor vett a zöldséglevesem gondolatban egy csavart és kínai ízvilágot kapott (persze lehet, hogy nem kínai, de valami olyasmi). Talán 20 perc kellett, hogy elkészüljön, és csodás tüzességével átmelegítsen. Két tálka levessel jól laktam.



Hozzávalók:


1 nagyobb sárgarépa, 1/2 petrezselyemgyökér, 1 nagy szelet egy nagyobb zellerből, 1 közepes krumpli - ezek kis kockákra vágva,
2-3 maréknyi aprított káposzta, fél fej lila hagyma és 1 nagy gerezd fokhagyma szintén aprítva, 2 db kb 5 cm-es csípős paprika magház felöli része felkockázva, egy 3 cm-es gyömbérdarab tisztítás után nagyon vékony csíkokra vágva, kevés olaj, 1,5 l forró víz, ételízesítő és/vagy só ízlés szerint, őrölt bors, chili por és fokhagyma granulátum ízlés szerint (én az utóbbi kettőből 1-1 kávéskanállal tettem), 3 nagy evőkanál sötét szójaszósz, 1 tálka maradék spagetti




A zöldségeket és a gyömbér felaprítottam, majd kevés olajon pirítani kezdtem, közben vizet forraltam, amivel aztán felöntöttem a zöldségeket. Fűszereztem ételízesítővel, sóval, borssal csiliporral, fokhagyma granulátummal és lefedve pár perc alatt megfőztem. Amikor megpuhultak hozzáadtam a szójaszószt és a spagettit. Rövid forralás után már tálalhattam is. Isteni volt!