A hosszú hétvége ételei

  • 2015.05.04.
  • 5






Filézett harcsa halászlé - Legnagyobbikom mellé szegődött a horgász-szerencse a hét végén, fogott egy harcsát, annak megkaptunk a felét a gévagomba mellett. A csontokból alaplevet készítettem, átpasszíroztam majd belefőztem piros arannyal befűszerezett harcsafilét. Nem volt túl sűrű a leve, de ízre nagyon finom volt. Ami megmaradt eltettem másnapra és kevés cérnácska tésztával gazdagítottam.












Gyros csirkemellből, olaszos fűszerezésű sültcsirke, tepsis krumpli és tzatziki


A gyros húst úgy fűszereztem mint máskor, majd rövid állás után kevés forró olajon hirtelen megsütöttem.



A sültcsirkéhez és a tepsis krumplihoz így készült a fűszerkeverék:

3-3 fehér kanál só és ételízesítő, fél-fél kávéskanál őrölt bors és csilipor, 1-1 kávés kanál nagyon finom porrá őrölt bio bazsalikom és oregano, kevés szárított oregano, a krumplira kevés olaj.


A befűszerezett húst a tepsin még megszórtam egy kevés szárított oreganoval, csakúgy mint a krumplit. A krumplira olajat is löttyintettem, úgy kevertem el, hogy finom szaftos legyen.
A légkeveréses sütőben külön tepsiben, de egyszerre készült el a hús és a köret.

A tzatzikihez Legkisebbikem lereszelt 5 kisebb kígyóuborkát, majd öntetet készítettünk hozzá sűrű tejfölből, majonézből, citromléből, sóból, fokhagyma granulátumból őrölt borsból és pici csiliporból.







Baconbe tekert csibemáj. Most nem vettem ketté a májakat, csak megtisztítottam, megszórtam sóval és frissen őrölt borssal, majd szalonnába tekerve 15 perc alatt megsütöttem a mikróban crisp-grill fokozaton. Kenyérrel, fokhagymás uborkával isteni volt.