Sonkás-sajtos csirkemell "rózsák" krumplipürével, kacsaláb-szív-zúza leves

  • 2014.10.19.
  • 4













A héten a neten barangoltam, egyik képre kattintottam a másik után. Egy pillanatra felvillant előttem egy kép, ami a mai ebéd, a sonkás-sajtos csirkemell "rózsák" ötletét adta.




Hozzávalók: 2 egész csirkemell filéje 12 szeletre vágva (kb. 1,1 kg), só, 12 szelet fokhagymás delco sonka, vagy Lidl-s fokhagymás karajból 12-24 szelet (-attól függően, hogy 1, vagy 2 szeletet szeretnénk bele tenni), 12 szelet trappista sajt, 6 szelet bluedino lapkasajt, 12 szelet füstölt bacon.




Kezdő lépésként a muffin formát béleltem ki négyzetekre vágott sütőpapírral, biztos ami biztos. Következő lépésként mindent előkészítettem: a sonkát, a trappista és lapkasajtot, a bacont, hogy mindenből pont annyi legyen elöl, amennyi kell, - húsos kézzel még véletlenül se érjek olyan belevalóhoz, ami aztán végül nem kerül a göngyölt húsba.

A csirkemell filét úgy próbáltam szeletelni, hogy szép egyenletes szeleteket kapjak, persze nem pont úgy sikerült, ahogy elterveztem. De úgy gondoltam, hogy a leeső kisebb darabokból kipótolom a nem túl mutatós szeleteket. A töltelékek, meg a göngyölés, aztán meg a szalonnába tekerés úgyis elfedik a hibákat. A hússzeleteket kissé megszórtam Himalája sóval, vigyázva, nehogy elsózzam.


Aztán
egy hússzeletre fektettem egy (vagy két) sonkaszeletet, aztán egy szelet trappista sajtot, meg fél szelet lapkasajtot, feltekertem, körbetekertem baconnel, és a papírral bélelt fészekbe állítottam.

(Összesen 8 szelet delco sonkám volt, azokból csak egyet-egyet tettem egy szelet húsra, mert azok kicsit vastagabbak voltak. Amikor elfogyott, akkor váltottam fokhagymás karajra, abból viszont kettőt-kettőt tettem a húsokra, mert azok nagyon vékonyak voltak.)

Végül még néhány csúnyára sikerült szeletke trappista sajtot vékony csíkokra vágtam és azokat tettem a csirkemell rózsák tetejére.









250 fokra előmelegített sütőbe toltam a muffin formát, amit a biztonság kedvéért egy tepsire tettem. 25-30 percig sütöttem, amíg ilyen szépek lettek:





Kicsit megijedtem, mert a sütőpapírokban sajtos lé volt a tekercsek alatt, valószínű a lapkasajt miatt. Azért kivettem egy húst, kettévágtam, megkóstoltam, megállapítottam, hogy át van sülve, és nagyon finom, tálalhatom. Aki kérte a sajtos lével is meglocsolhatta a husit, de anélkül sem volt száraz. Krumplipürével tálaltam. Apa először elhúzta a száját, hogy már megint mi ez a sajtos újítás, aztán kóstolás után jóízűen lapátolta befelé, és Ő is, meg Legkisebbikem is nagyon dicsérte, legnagyobb örömömre.













Az elmaradhatatlan vasárnapi leves ma 13 kacsalábból, 5 kacsaszívből meg 5 kacsazúza darabból készült sok zöldséggel (2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, egy-egy darab paszternák és zellergumó, 1 hagyma, 1 erős paprika, nagy köteg petrezselyem és zeller zöld) Himalája sóval, kis ételízesítővel, és borssal. Külön, sós-petrezselyemzöldes-csípős paprikás vízben főztem meg a
csigatésztát, amire rászűrtem a gyorsfőző fedővel, szokásos jelzések után 15 percig főzött levest.