Zakopane - síelés, forralt sör, pirogok és sajtok minden mennyiségben

  • 2018.02.11.
  • 1



Fiatal srácként tanultam meg síelni a Tátrában, Szlovákiában, majd később a lengyelországi Zakopanéban is finomítgattam a technikámon - mindez több mint 30 éve történt. Azóta bejártunk sok síterepet, voltunk Ausztriában, Franciaországban, majd amikor a gyerekek felcseperedtek, akkor sok éven át Olaszország volt a célország - benne pedig Sappada. A srácok szépen megtanultak síelni, majd jött a board is. Tavaly új irányba mentünk, a szlovén síterepek egyik legklasszabbját választottuk, a Maribor melletti hegyre mentünk egy pályaszállásra. A hely és a pálya nagyon jó volt, de az elutazásunk napján olyan szinten elkezdett olvadni a hó, hogy megijesztett, hogy mi lesz velünk, ha nem lesz jövőre hó. Így jutott a régi emlék az eszembe - miért nem megyünk Zakopanéba? Tavaly ősszel nekiültem a netnek, szereztem szállást, a srácokkal körülnéztünk sípálya fronton - majd lefoglaltam mindent.
A szállás:
A szállásszerzés nem volt egyszerű, mert 8 főben kellett gondolkodni, lehetőség szerint egy apartmanon belül - mert esténként szeretünk együtt lazulni, kártyázni, társasozni. A választásunk egy full belvárosi apartmanházra esett, ami gyakorlatilag szinte tök új épület, alatta parkolóház, benne lift - szóval minden igényt kielégít. A sétáló utca tényleg pár utcányira van, úgyhogy a csapat nem síelő része nagyon klasszul érezhette magát - mert Zakopane egy nyüzsgő, izgalmas üdülő várossá nőtte ki magát az elmúlt 30 év alatt.



A város: 
Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy mennyire nyüzsgő a város, mekkora jövés-menés van mindenhol. A sétáló utca (Krupowki utca) mindkét oldala teli van éttermekkel, kifőzdékkel, menő üzletekkel, sí és hegymászó felszerelést áruló boltokkal - az utca pedig reggeltől estig tömve van emberekkel. A sétáló utca végén található egy hagyományos, földszintes faházakkal teli tűzdelt piac - ahol aztán kiló számra vehetjük a sajtokat, ihatunk és ehetünk kedvünkre. A lengyelek összességében nagyon barátságosak, egy-egy szót, kifejezést tudnak magyarul - ami azért mindig jól is esik nekünk. 






A közlekedés:
Mivel az apartmanunk a belvárosban volt, így sokat kellett a környéken autóznunk. Maga a pálya 24 km-re volt, ami nem egy nagy távolság, azonban annyi autó van mindenfelé, hogy gyakorlatilag minden nap kétszer 40 perc volt a tranzit - minimum. A helyzet az, hogy már az autóikból is jól látszik, hogy jól élnek a polák testvéreink - java részt nagy és új, vagy újszerű SUV-ok, családi és személyautók futnak az utakon - illetve állnak a dugókban. Mert dugó az volt bőséggel. Annak ellenére, hogy én WAZE-t használok, még sokszor így is be kellett állnom a dugóba - ami azért nem annyira vicces minden nap. A forgalomban azonban a lengyelek türelmesek, nem előzgetnek mint a hazai menő csávók, hanem türelmesen sorolgatnak egymás után. Egyetlen zavaró momentum az, hogy amikor be akarnak sorolni a mi sávunkba, akkor egyszerűen betolják egy kicsit a kocsijuk orrát a miénk elé, amivel időnként a frászt hozzák reánk. Egy idő után ezt azonban meg lehet szokni, a sípályán való mozgásukról padig majd később írok...
A kaják, piák:
Árakban és minőségben mintha itthon lennénk - ami egy olasz vagy francia síelés után nagy felüdülés. Tök jó, hogy nem kell állandóan számolgatni, agyalni azon, hogy mi mennyibe kerül - mert túl nagy difi nincs az itteni árakhoz képest. Természetesen ettünk zureket, pirogot, kóstoltunk rengeteg fajta és féle sajtot, voltunk cukrászdában - és sehol sem kellett csalódnunk. A személyzet mindenhol készséges volt, valamennyire beszélnek angolul - összességében le a kalappal előttük. Az utcán és a sípályákon is mindenhol árulják a grillezett, sült sajtjaikat, amit házi készítésű áfonya és egyéb lekvárokkal illik fogyasztani - de sok helyen ott illatozik a sült kolbász, a sült krumpli, szóval híztam 1,5 kilót...
A sípályán nem csak forralt bort, hanem forralt sört is árulnak - amire nekem lelkileg rá kellett hangolódnom. Viktor fiam már az első helyen is ezt itta, én először borzongtam a gondolattól is - aztán teljesen rákattantam. A sört különféle szirupokkal, gyömbérrel és fűszerekkel ízesítik - és a hideg sípálya után őszintén nagyon jól esik. Itthon azért nem fogok nap mint nap ilyet inni, de jövőre már bátrabban fogok forralt sört rendelni a hegyen.







A sípályák:
Aki egy olasz, osztrák vagy francia síterephez próbál viszonyítani - annak lehet, hogy csalódás lehet egy itteni sípálya. Itt nincsenek 40-70 km-es sícentrumok - de a meggyőződésem szerint 5 nap alatt nem is lehet ennyi kilométert besíelni, tehát aki ilyenre vágyik, az ne is kísérletezzen itt. A mi pályánk ahogy már írtam a várostól 24 km-re volt, a neve Kotelnica, és gyakorlatilag három hegygerincet ölel fel. Összesen azt hiszem talán 13 km a síelhető terület, ami nekünk az öt napra elegendőnek is bizonyult.

A síelők összetétele elég egyértelmű: 95 %-ban lengyelek vannak fenn a hegyen - a magyarok csak elenyésző szinten vannak jelen. Ami nagyon zavaró az az, hogy bár tényleg jó fejek a helyiek- de egy sportot nagyban űznek - ez pedig a tolakodás, Ha látnak egy cm2-nyi helyet, akkor oda benyomulnak, még akkor is, amikor látják, hogy adott esetben négyen együtt vagyunk a beülőnél. Test-test elleni küzdelmet folytatnak, majd amikor elérik a kívánt pozíciót, akkor kényelmesre veszik a figurát - telefonálgatnak, kényelmesen csoszognak. Kellett vagy két nap, mire mi is felvettük a tempót, próbáltuk felvenni velük a versenyt - és nem engedtük magunkat. Ezzel nekik n