Néha a legegyszerűbb ételek a legjobbak - Grillezett csirkecombok bazsalikomos paradicsomsalátával

  • 2017.09.11.
  • 8


Ismét Sarud, nyár végi, ősz eleji napozgatás, kerti munkálkodás közben nincs az embernek túl nagy kedve főzni - így az egyszerűbb ételek kerülnek képbe. 
A hűtő tele van gyönyörű és friss, ropogós koktélparadicsommal, ott van még három termetes csirkecomb is, a grill pedig békésen várakozik a szilvafa árnyékában. Nem bonyolítom túl a grillezést - gyakorlatilag a combokat bevagdosom a csontok mentén, majd alaposan besózom és finoman borsozom a combok mindkét oldalát. 






A grill két szélső lángját beindítom, közepes állásba kapcsolom, majd lecsukom a tetőt - és hagyom, hogy 150 C-ig felszaladjon a hőmérő. Ha megvan a hőfok, akkor középre felpakolom a három combot, tehát indirekt hőkezelést adok a húsoknak. A tetőt lecsukom, a grillen belül elindul a természetes légáramlás - én pedig hagyom, hogy szépen süljenek a húsok.
Van egy kis időm, elkészítem a paradicsom salátát. Megpucolok egy vöröshagymát, majd fel is darabolom illetve két gerezd fokhagymával is ugyanezt teszem. A paradicsomokat kettévágom, majd tépek egy fél maréknyi bazsalikomot, amit szintén apróra vágok. 









Előveszek egy feles poharat, amivel egy egység cukrot, majd egy egység oliva olajat és egy egység ecetet mérek ki. Az összetevőket egy salátás tálba pakolom, rájuk zúdítom az öntetet, majd sózok és borsozok. Hűtőbe dobom a salátát, Eszter süt egy kevés burgonya karikát - én pedig megint a grill felé fordulok.
A húsok szépen pirulnak, egyet azért fordítok rajtuk, majd amikor elkészülnek, akkor pár percig még pihentetem is őket. 






Tálalunk és élvezzük az ízeket. A burgonyák klasszul ropognak a fogunka alatt, a paradicsom és a bazsalikom nagyon szépen együtt dolgozik a saláta öntettel és a hagymákkal, a combok pedig frenetikusak. Kívül ropogós a bőrük, belül pedig szinte leomlik a csontról. 
Élvezzük a simogató napsütést, élvezzük az ízeket. Kell ennél több?



 
Iratkozz fel, hogy mindig értesülhess a legfrissebb videókról: