Tárcsán grillezett csirkemell négyféle hagymával, májjal és parázsban sült burgonyákkal

  • 2017.05.17.
  • 4


Nekünk így telt a vasárnap délelőtt: tekertem egy közepeset (40 km) a Tisza-tó partján, majd amikor visszatértem, akkor már izzítottam is a parazsat. Azt tudtam, hogy hagyma és csirkemell lesz a fő alapanyag, a többi aztán menet közben kialakult. Hogy milyen lett? Egy igazi ízbomba lett a végeredmény, amiben a csirkemell, a máj és a különféle hagymák ízei koncentrálódtak. Ezt egészítette ki a parázsban sült burgonya és a fokhagymás tejföl íze - vagyis tényleg igazi ízbomba lett a vasárnapi ebédünk. 
Hozzávalók:
1 db csirkemell
3 db lila hagyma
3-5 szál újhagyma
1 fej vöröshagyma
1/2 szál póréhagyma
8-10 szelet szalonna
40 dkg csirkemáj
6-10 db burgonya
tejföl
2-4 gerezd fokhagyma
só és bors
A csirkemellet kicsontoztam, majd nagyjából egyenletes kockákra vágtam fel a húst, amit aztán be is sóztam. A lila és a vörös hagymákat nyolcrét vágtam fel, a pórét és az újhagymákat felkarikáztam, majd egy nagyobb tálba dobtam az összes darabot. Szalonnát szeleteltem, majd fel is kockáztam őket, hogy majd klasszul le is tudjam őket pirítani. 








A burgonyákat megmostam, majd egy-egy vastagabb alufóliába burkoltam őket, amiket aztán az izzó parázs mellé pakoltam. A tárcsát feltettem a parázs fölé, majd hagytam, hogy rendesen át is forrósodjon. Amikor már kellően forró volt, akkor beleszórtam a szalonna kockákat, majd minden feldarabolt, karikázott alapanyag mehetett a tárcsa közepébe. Sercegett minden ezerrel, jöhetett a rengeteg bors - majd hagytam hogy piruljon, puhuljon minden. Persze időnként megkavartam a hagymás, húsos kombót, közben a májakat is megtisztítottam, felkockáztam. 








Amikor érzetem, hogy a csirkemellek már majdnem puhák, akkor jöhettek a májdarabok, amikkel még hagytam együtt sülni, sercegni a tárcsán.




A végén kipiszkálgatom a burgonyákat, kicsomagoljuk őket, majd készítünk egy fokhagymás tejfölt, amivel meg is locsoljuk majd a krumplikat. Már csak egy gyors terítés, ülünk a napsütésben és élvezzük az ízeket.



 

Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket: