Brokkoli-sárgarépa leves

  • 2017.03.07.
  • 7


Úgy érzem, hogy a brokkoli egy kicsit méltánytalanul háttérbe szorult zöldségfélénk, ami talán a régi menzai beidegződéseknek, vagy nem is tudom minek köszönhető. Személy szerint a nejem és én is nagyon szeretjük, úgyhogy amikor a zöldségesnél a kezembe került, már tudtam is, hogy mi lesz belőle...
Úgy terveztem, hogy nem csak a brokkoli, hanem a friss sárgarépa is domináns lesz a levesben, ami kicsit legyen krémes is, meg nem is. Elképzelésem egyik fontos alkotóeleme a póréhagyma lett, ami megadta az üde tavasz ízt, a másik fontos ízesítő pedig a citrom lett. Nos ez sikerült belőle. Tartalmas, színes, ízletes és kellemesen illatos leves került az asztalunkra.

Hozzávalók:
1 fej brokkoli
2 szál répa
1/3 szál póréhagyma
1/2 citrom
2 gerezd fokhagyma
1,5 l alaplé
1,5 dl tejszín
ízlés szerint víz
petrezselyem zöldje
vaj
só és bors, kevés chili
Első lépésként szétszedtem a brokkolit rózsáira, a répákat pedig pucolás után vékonyan felkarikáztam. Miután ezekkel megvoltam, mindkét zöldségfajtát megfeleztem - ugyanis az volt a koncepció, hogy először készítek a sűrűbb, krémesebb brokkoli-répa leves alapot - a maradék zöldségeket pedig csak a végén teszem a levesbe, hogy legyen egy igazi tartalmas belvilág is.









Legelőször a felkarikázott póréhagymákat dinszteltem meg, majd jöhettek a brokkoli és répa darabok, na meg az alaplé. Só, bors, petrezselyem zöldje, fokhagyma és citrom leve - amiket klasszul összefőzök. Amint az íz már szépen kerekedik, akkor jöhet a botmixer és egy kevéske tejszín.
Ha már kellemesen selymes az alaplevesünk, akkor még hígíthatunk rajta egy kis vízzel, majd ismét brokkoli rózsa és répa karikák érkeznek. Addig főzöm őket, amíg szépen át nem puhulnak, de az a jó, ha egy kis roppanósság is marad a zöldségekben.
Ennyi. Friss, üde és tartalmas leves.