Vörösboros vaddisznóragu knédlivel

  • 2017.02.14.
  • 4


Zsuzsika, a szomszédasszonyunk a napokban megállított, hogy a múltkor olyan finom vaddisznóragut készítettem - és ezt most meg kellene ismételni. Ennél nagyobb dícséretet nem kaphattam, úgyhogy azonnal bevállaltam a "bérmunkát", mert Zsuzsikának így is annyi mindent köszönhetünk, hogy ez a legkevesebb, amit érte megtehetek. Persze egy kicsit megremegett a lábam, amikor kiderült, hogy 3 kg vaddisznó husiról van szó, de hát csak nagyobb edényben, több alapanyagot kell feldolgozni - úgyhogy hajrá, vágjunk bele.
A hozzávalókat nem írom le mégegyszer, mert a múltkor már megtettem - igaz akkor 1 kg húsból készült a menü. Most azonban változtattam a köreten, vagyis a cseh konyha egyik kedvelt köretét, a knédlit képzeltem el a hús mellé - ami nagyon jó választásnak bizonyult. Ebben partnerem volt Tamás fiam, aki a múltkor már az óbudai albérletükben készített egy ilyen köretet - vagyis együtt estünk neki a főzésnek.
Legelőször lehártyáztam a gyönyörűen feldolgozott vaddisznó combokat, majd közel azonos méretű kockákra vagdostam az egész adagot. A kész kockákat két tálba pakoltam - egybe nem fértek el - majd száraz, egri kékfrankos borral töltöttem fel őket, hogy ázalogjanak a jófajta egri borban. 



Ezt követően füstölt szalonnát kockázatm fel, amit egy méretes lábasban kezdtem el pirítani. Ha már aranybarnák, akkor passzírozott vagy darabos paradicsomot öntünk rájuk, amivel kicsit összerottyantjuk. Ezt követi egy nagy halom apróra vágott vöröshagyma, amit már fedő alatt hagyunk dinsztelődni. 



Ezt követően jöhet a vörösborban áztatott 3 kilónyi hús, ami a lábasba kerül - és szép lassan rotyog a hagymás, paradicsomos alappal. Egy fűszertartó gömbbe beleszórom az összes fűszert, majd beledobom a húsok mellé, na meg egy kevés bor is megy melléjük. Fedő az edényre, majd nekiállok zöldségeket pucolni, kockázni. Nem mondom, hogy nem unalmas meló - mert sajnos az...





Amikor a húskockák már kezdenek puhulni, akkor jöhetnek szépen sorban a zöldségek: zeller, petrezselyem gyökér, répa, majd a végén a gomba. Vízzel kicsit lazíthatunk a ragu állagán, vagyis törekedjünk arra, hogy lédús, tunkolható ragunk legyen a végén.

Amikor már a répa puha, akkora mindennek kész kell lennie - már ha jól pakolgattuk az összetevőket. Még beállíthatjuk a szaftosságot, és tálalhatunk is. A köret jelen esteben cseh knédli, amit majd a követekező posztban írok le részletesen. 
És íme a végeredmény:



 

Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket: