Tenger gyümölcsei rizottó

  • 2017.02.13.
  • 6


Ha van fél órád és éhes is vagy, akkor arra tökéletes lehet egy rizottó elkészítése. Nem kell nagy előkészület, de a serpenyő mellett azért ott kell majd állni - ez tény.
Kezdjük azzal, hogy egy nagyobb serpenyőben vajat olvasztunk, majd a kimondottan rizottó rizst elkezdjük pirítani - folyamatos kevergetés mellett. Egy másik serpenyőben a tenger gyümölcsei felét szintén elkezdjük vajon hőkezelni, vagyis párhuzamosan tevékenykedünk. A kagylókat, rákocskákat citrommal locsolgathatjuk, a rizsbe pedig belekeverünk apróra vágott vöröshagymát. 






A rizottó készítésésnek az egyik fontos mozzanata, hogy fehérborral indítjuk a párolást - én most formabontóan rozéval dolgoztam. Tehát öntöttem egy kevés bort a rizs alá, majd átforgattam a szemeket. Ezt követően már a felöntéseket alaplével végeztem, de mindig arra törekedtem, hogy ne legyen túl sok folyadék a rizsszemek alatt, de ne is piruljanak le. Tehát kavargatom, locsolgatom, majd jöhetnek a tengeri herkenytűk. Most a rákok másik fele jön a rizottóra, a másik serpenyőben még mindig rotyognak a többiek. Tehát belekeverem a rákokat, jöhet a bazsalikom és az oregánó, só és bors - majd ismét kavargatás.




Azért, hogy nagyon különleges és intenzív legyen az ízvilág, nos ezért aszalt paradicsomokat is csíkozok a rizottó mellé, majd a végén jöhetnek a lepirított tenger gyümölcsei is. 



Bruttó 28 perc, és már tálalhatunk is. Könnyed, de nagyon finom vacsora, különleges ízvilággal.




Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket: