Sült gombaleves

  • 2016.11.20.
  • 3



Hétközben nagyon keveset eszünk levest, így vasárnap valami finomságot terveztem főzni. Még pénteken láttam, hogy Fördős Zé feltett egy klassz gombalevest, amit aztán magam is megcsináltam - a saját ízlésem szerint.
Hozzávalók:
kb 40-45 dkg csiperke gomba
1 fej hagyma
5-6 gerezd fokhagyma
1 l alaplé
só, bors
2-2 ek friss vagy fagyasztott bazsalikom és petrezselyem
tejszín

A gombákat közepesen vékony szeletekre vagdosom, majd kb megfelezem az egész gombamennyiséget. Az első adagot egy nagyobb serpenyőben olíva olajon lepirítom, miközben folyamatosan rázogatom, mozgatom. Közben egy lábasban kevés vajon elkezdem a vöröshagymát dinsztelni, majd a lepirított gombákat erre az alapra öntöm. A fagyasztóból felhozunk egy közel 1 liternyi alaplevet, ami szépen ki is olvad a lábasban. Só, bors és apróra vágott bazsalikom érkezik a levesünkbe, majd hagyom, hogy az alapanyagok összefőljenek. 










Míg a leves rotyog, addig az előző serpenyőben lepirítom a másik felét a gombának, amihez fokhagymákat és apróra vágott petrezselyem zöldet is adok. Mielőtt azonban teljesen lepirulna a gomba, azért egy pici vizet is öntök alá, hogy egy kicsit puhuljon, párolódjon is a levesbetétünk.




A leves már szinte kész, de hiányzik még a botmixeres művelet, vagyis krémes, homogén állagúra dolgozzuk a levesünket. Azért, hogy lágy és sima legyen a végeredmény, még egy kis tejszín is érkezik a lábasba, majd lassan tálalhatunk is. 




Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket: