Házi grill kolbászkák pitában, sült hagymával - avagy Grill kolbász készítése és töltése házilag II.

  • 2016.05.30.
  • 6



Ahogy a múltkori posztomban is olvashattátok, elindítottam egy vonalat, ami a saját készítésű és töltésű grillkolbászokkal való kísérletezgetésről szól. Az első adag fűszerkeverékből készített és kisütött kolbásznak nagy sikere volt a családban, de e mellett a hagyományos íz mellett szerettem volna egy paprika mentes, fehérebb verziót is kipróbálni. 
Tehát készítettem egy paprikás verziót, amihez a hozzávaló a következő volt 1 kg húshoz:
2 dkg só
3 dkg fűszerkeverék
majd egy világosabb, paprika nélkülit, amihez a következő fűszer kellett 1 kg húshoz:
2 dkg só
2 dkg fokhagyma por
1 ek őrölt majoranna
1/2 ek darált bors
Mindkét adag fűszerkeveréket alaposan összedolgoztam a duplán darált sertéshússal, majd a a pécsi Böllérbolt-osok juhbelét beáztattam langyos vízbe - és már indulhatott is az újabb töltés projekt.



A másik ötletem az volt, hogy most rövid, kis kolbászkákat fogok tölteni, amiket aztán majd egy pitában fogok az asztalra tenni a srácoknak.
Tehát nekigyürkőztem, most segítség nélkül, ami komoly koncentrációt igényel. Próbálsz szép és egyenletes sebességet diktálni, hogy a kolbászkák klasszul tömöttek legyenek, figyelsz a méretre - és arra is, hogy haladj a melóval, mert 2 kg hússal el lehet szórakozni napestig.








Születik egy-egy bénácska darab is, de összességében egész pofás a végeredmény. Az elkészült darabokat kipakolom a vágódeszkára, hogy hadd szikkadjanak - közben nyomom tovább az ipart. Nem mondom, hogy egy idő után nem egy unalmas meló, de motivál a végeredmény. A kolbászkák egy részét tálakba pakoltam, majd mentek a fagyasztóba, a többi pedig majd mehet a grillre.
Szóval elkészül a két kilónyi hús, fele paprikás, fele nem - vagyis következik a piták elkészítése. 
Hozzávalók a pitákhoz:
400 g liszt
2 dkg élesztő
240 ml víz
1 teáskanál cukor
1 teáskanál só
A cukrot elkeverjük langyos vízben, belemorzsoljuk az élesztőt, majd hagyjuk 10 percig pihenni. Egy nagyobb keverőtálba szórjuk a lisztet, a közepébe öntjük a kovászt, majd a robotgépünkre bízzuk a keverést - de aki kőprofi, az kézzel gyúrhatja a tésztát. Amint sima és homogén a tészta, akkor lefedjük egy konyharuhával, majd meleg helyen hagyjuk pihenni az egészet.





Egy órát hagyjuk így, majd egy lisztezett deszkán kb azonos méretűre daraboljuk a kelt tésztát. Kis gombócokat formázunk belőlük, majd még 10 percig pihentetjük ismét a golyókat.
Nos most már egyenesben vagyunk, van egy rakás grill kolbászunk - kétféle színben és ízben, meg van egy csomó pita tésztánk - de még hiányzik valami. Vöröshagymákat karikázok fel, de nem túl vékonykákra, hanem kb 2-3  mm-esekre. Ezeket megforgatom lisztben, majd vékony olajon kisütöm mindet, vagyis készítek egy rakat gyönyörű, aranybarna sült hagymát.


Beizzítom a grillt, és párhuzamosan sütöm a pitákat és a grill kolbászkákat. Ahogy elkészülnek a piták, szinte már vágom is fel őket, meglocsolom a saját bbq szószommal és mustárral, majd megy beléjük 2-2 grill kolbász, néhány karika sült hagyma - és már indul is a tányér a srácokhoz.
Fejenként elfogy vagy 2-2 pita-grillkolbász kombó, vagyis nem unatkozom - mert közel tízen vagyunk. A piták mérete kicsit tág határok között mozog, vagyis a kelt tésztás tanulmányaim elején járok - de a végeredmény mégis nagyon pozitív. Mindenki elégedett a szendvicskékkel, tök jók az ízek, lecsúszik még egy-két sör, és már indulhatunk is a FesztEger-re.