Egy igazán édes amerikai törpemalac

  • 2012.03.19.
  • 6

Az utóbbi időben rendesen hanyagoltam az én szeretett blogomat - kellett egy kis szusszanás! Az utóbbi időben annyi minden történt, egészen egyszerűen olyan, mint egy hónapokig tartó műrepülés! Jönnek a meredek emelkedők, a légies piruettek, őrültnek és lehetetlennek tűnő mutatványok, játék a végtelen égbolton. Közben nem tudok lassítani és egyre csak hajt az a feszítő és kezelhetetlen vágy, hogy még gyorsabban, még többet és meg nagyobb hévvel töltsem meg napjaimat. Van ebben valami törvényszerű, persze! Bárki megfigyelheti, hogy vannak napok, amikor nem történik semmi, elfelejtjük őket, ki tudja, mi történt már kedden, vagy csütörtökön? Napokig semmi nem történik. Aztán egyszer úgy tűnik, hogy másik dimenzióban csöppenünk, pontosan, mintha minden természeti törvény megváltozna és addig elképzelhetetlen sok minden történik, néha egyetlen óra hosszabbnak tűnik, mint máskor egy egész hét!Az előző hetem is ilyen volt, egészen elképesztő, hogy mindössze hét nap alatt mi minden történt! Mintha egy hónapja lett volna múlt hétfő!Szóval egy különös és új energiaáramlat vezet engem a mindennapokban, hihetetlen impulzusok érnek! A legutóbbi bejegyzésemhez nagyon sokan hozzászóltatok, nagyon köszönöm mindenkinek a támogató szavakat, nagyon megérintett az, hogy ennyien velem vagytok! ...milyen furcsa, minél többet írok, annál kevésbé érzem úgy, hogy valójában lenne hozzá tehetségem, hogy szavakba tudom önteni mindazt a jót, ami tortázás címszó alatt történik velem!Már megint messzire kanyarodok a tortáktól, de ugye meg sem lepődtök, ha itt nálam nem recepteket és fázisfotókat láttok, igaz? Néha azért utólag sajnálom, hogy nem készült fázisfotó egy-egy tortánál, mert végül annyira látványos a végeredmény. Nagyon szeretem látni, ahogy egy darab piskótából és némi krémből kialakul egy alap forma, ami a bevonás után már szinte felismerhető! De jön még pár mozzanat és szinte életre kel, ami az előbb még csak piskóta volt, abból egyszerre ott van egy Sport szelet, egy telefon, vagy bármi, amit csak el lehet képzelni!A leginkább azokat a tortákat élvezem megvalósítani, amik életnagyságúak - ezzel is hozzájárulva az érzékek becsapásához! Apró részlet, de sokkal inkább hihetővé válik tőle egy paprika, egy uborka, vagy bármi!Mint például egy szakácssapka, egy tulipán, egy kismalac! Apró kis trükk ez, de valójában nagyon hasznos! Ráadásul ez is egyike azon eseteknek, amikor picivel még tovább tudjuk fokozni az ünnepelt meglepetését, másrészt könnyebb egy-egyes méretaránnyal játszadozni, nem?Ha már emlegettem őket, akkor most jöjjön az előző hétről egy kedvencem, egy kismalac! Pontosabban amerikai törpemalac!Újra csak elég zűrös hetem volt, sok-sok tervezett programmal és még több olyannal, amit nem is terveztem, mégis kihagyhatatlan volt! Szóval ilyen zűrös hét elején kérdezte Gotti, hogy elkészítenék-e neki egy tortát. Hát, tudjátok, neki készült a párna torta és még néhány az előző hetekben (születésnapi idény van náluk rendesen) és írtam is, mekkora öröm neki tortát készíteni! Egyrészt a jó ötletei miatt, másrészt pedig azokért a visszajelzésekért! Komolyan, élményszámba megy, amikor ilyen pozitívak a visszajelzések! Aztán ráadásul elküldte a mintapéldány fotóját - no, mindezek után már képtelen voltam azt mondani, hogy nem fér bele!Amerikai törpemalacSzóval a fiatal szülinapos hölgy is odavan ezekért az állatokért, szeretne is ilyet - helyette inkább meglepték egy tortával! Imádtam az ötletet, meg már a fotón is odáig voltam a malac szemeiért - hát nem édes?Szóval sütöttem piskótát, próbáltam belőni a 10 szeletes méretet, de szerintem inkább nagyobb lett (de inkább nagyobb legyen, nem?). Megtöltöttem a kedvenc kókuszos-mandulás krémemmel - aki kóstolta, az utána nagyrészt ezt favorizálja!Faragtam, alakítottam, kerekítettem, közben félpercenként néztem a fotót is! Két fontos dologra törekedtem a formázásnál, az egyik, hogy szépen kikerekítsem a pocika formáját, a másik, hogy formás legyen a pofija. Mivel elég kis tortáról van szó és még a minta fotón sem látszódik igazán, így nem fektettem hangsúlyt a lábak kidolgozására egyáltalán - helyette kis pihe-puha "cukormassza-pokrócba" tettem a tortát (amit egyébként még textúra lappal is megmintáztam, ettől még textilesebb és puhább hatású lett szerintem).A bevonásnál egy darabban vontam be, szegénynek kicsit gyűrődött a tokájánál a cucc, de végül nem lett feltűnő szerencsére! Aztán megmintáztam a szemeit, kicsit összeráncoltam az orrocskáját és mosolyra görbítettem a száját (igen, mert a mintafotón is szabályosan mosolyog ez malacka, ugye?).A szőrökkel voltam kicsit gondba, mert ugye ilyen típusú szőrt hogy jelenítsek meg tortán? Csak a karcolás jöhet szóba - így igyekeztem finom és rövid szőrszálakat odabiggyeszteni.Következett a festés - első lépés a szemek festése volt - ezt ecsettel oldottam meg, meg két-két apró pöttytől csillogtak a szemecskéi. A többi színt airbrush-sal fújtam, hát ez hatalmas találmány és annyira szépen életre keltette! Ugye a malackák pofija rózsaszín, ezt pirossal oldottam meg (kicsit izgultam, hogy nehogy "vérfoltos" piros legyen majd - mert ugye még nagyon kezdő vagyok airbrush-ból). A pöttyöket pedig természetesen feketével fújtam és egy picit az egészet átfújtam még - hogy kicsit szürkésebb legyen.Tipikusan az airbrush festést is magamtól próbálgatom, első alkalommal jól pórul is jártam. Konkrétan airbrush-hoz való ételfestéket vettem és eszembe nem jutott, hogy ezt hígítani kell, mert elég sűrű volt a cucc. Szépen belefolyattam a kis tartályomba és hát festett az, csak elkezdett köpködni, mert fújta kifelé rendesen, csak néha egyszerre jött ki nagyobb adag és szépen pöttyözött! Ráadásul alig tudtam kimosni a pisztolyból, vagy fél órán át öblítgettem és fújtam kifelé és még mindig szürkés volt.Körülbelül annyit tudok az airbrush pisztolyokról, hogy ha egyszer nincs rendesen kitakarítva - és beleszárad a festék - akkor utána mindig pöttyözni fog. Hát, ezek után nem is kívántam elővenni az airbrust egy egész hónapig. No, de lényeg a lényeg, hogy kezdünk barátkozni! Legalábbis már picit jobban érzem a hígítási arányt.Amikor igazán tetszik egy tortám, akkor mindig úgy érzem, amikor elkészül, hogy "ezt nem is én készítettem". Csak nézegetem és komolyan csodálkozom. Pedig olyan lett, ahogy elképzeltem és megmaradt a jó szokásom, hogy mindig találok rajta hibákat. De mégis, valahogy annyira jó érzés, hogy alkottam valamit és szépnek találom.Most megint a szemeivel és a kedves pofijával varázsolt el engem ez a tortácska (ez micsoda képzavar). De imádtam elkészíteni is és az eredményt is!Általában nem szívesen gondolok bele abba, hogy hamarosan nagykést döfnek a tortába - hát most ez különösen igaz volt! Na igen, van némi érzelmi kötődés a tortákkal - le sem tagadhatom! De ez a rendje, felvágják és megeszik - és persze az is fontos, hogy finom is legyen, ne csak szép! (tagadhatatlan, hogy vajból készült töltelékkel és kemény piskótával könnyebb is lenne formatortákat készíteni, de az nem az én asztalom).Készült még néhány torta az utóbbi időben, ami szót érdemel! Sőt, egy egész bejegyzést, így, Gabi-módra - remélem, hogy hamarosan időm és energiám is lesz mesélni a többi fontos torta-alkotásomról!